Mighti,
"hivatalosan" nem elemző a csávó, hanem így olvasta a piacot a CSÁRTBÓL, vagyis jól látod. Az elemzés PSZÁF engedélyhez kötött, ezt igen kevesen tudják. Hablatyolni, hetet havat összehordani, véleményezni persze ettől még lehet. Mindenki vessen magára, ha ennek alapján döntést hoz. Láttam olyan fazont is, aki összeollózta a neten fellelhető infókat a bullban, majd előadta magát, mint GURU, leírta azt összeszedetten, amit mindenki láthatott, majd miután elegen borultak térdre előtte, mint aki bemondja a tutit (vagyis megállapította, hogy emelkedő árfolyamoknál nem adunk el), fizetős szolgáltatássá tette önmagát, mint Jósda. És persze lett is előfizetője szép számmal, mint minden valamirevaló szektának:-)
Na persze azt se higgyük el, hogy mit mondanak a "valóban hivatalos" elemzők, Élükön a Nomurával és a Credit Suisse-el. Ők a két igazi kedvenc. Totálisan bejött, ha kontráztál, jó eséllyel nagyobbat lehetett nyerni, ha az ellenkezőjét csináltad annak, mint amit javasoltak.
Kérdés. Mit nevezel rövid távnak?
Mert bizony egy elemzésnek, ezzel kell(ene) kezdődnie. A time frame-el. Aztán meglátjuk.
(Amúgy figyeld a SIRI-t) Hogy én is jósolgassak egy kicsit:-)
Semmi arany, semmi Forex, egy egyszerű részvény, gigasztikus forgalommal, likviditással.
|