Tőzsde Fórum  

Vissza   Tőzsde Fórum > Kötetlen > Bemutatkozás


Válaszol
 
LinkBack Téma eszközök Megjelenítési módok
Régi 2018-02-13, 13:31   #1 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 18-02-12
Összes hozzászólás: 6
Hírnév szint: 0
spiderbait a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás spiderbait

Sziasztok!

Évek óta fizikai munkából éltem, most megálltam egy kicsit elgondolkodni a dolgokon, és a pályamódosításon. A tőzsde számomra egy gyerekkori álom, ami annyiban merült ki, hogy láttam, hogy ez a gazdag emberek sportja, nekem nem volt meg sem a pénzem, sem a személyiségem, hogy komolyabban el kezdjek vele foglalkozni.

2007 -ben jártam a 101 Siker Akadémia tőzsde tanfolyamaira, ezen belül az alap fókuszokra, haladóra, és a CFD/Forexre. Nagyon lelkes voltam, nagy profitokat ígértek, ezért minden pénzemet ezekre a tanfolyamokra költöttem. Kezdőtőke híján a számlanyitásig nem jutottam el. Később úgy hallottam, hogy ezek a tanfolyamok nem igazán hitelesek.

Ez nagyon régen volt, mára mindent elfelejtettem. Jelenleg nincs konkrét célom a tőzsdével kapcsolatban. Láttam az itteni hozzászólásokból, hogy nem reális, hogy kis tőkével indulva ebből meg lehessen élni, ez kicsit el is vette a kedvem.

Abban kérhetném a segítségeteket, hogy az alábbi könyveket, tanfolyamot pontozzátok hasznosságuk szerint (pl 1-5 -ig), ill teljesen a nulláról indulva hogyan kellene elkezdeni?

Nagy Attila - Befektetés Titkok (2007)
Robert J. Shiller - Tőzsdemámor (2007)
Robert G. Hagstrom - A Warren Buffett Módszer (2006)
Kecskeméti István - Tőzsdei Befektetések a technikai elemzés segítségével (2006)
101 Siker Akadémia - Tőzsde Fókusz, Forex/CFD (2007)
spiderbait nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2018-02-13, 16:12   #2 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 14-12-18
Összes hozzászólás: 472
Hírnév szint: 4
erla01 elindult a hírnévhez vezető úton.erla01 elindult a hírnévhez vezető úton.erla01 elindult a hírnévhez vezető úton.erla01 elindult a hírnévhez vezető úton.erla01 elindult a hírnévhez vezető úton.
Alapbeállítás

A Kecskeméti könyve nekem tetszett, ha foglalkoztál már ilyesmivel akkor az a könyv jó lesz feleleveníteni a régen hallottakat. Short-long-chartalakzatok stb. A többit nem olvastam, azokról nem tudok véleményt mondani. Sok sikert!
erla01 nem elérhető   Válaszol idézettel
Hirdetések
Régi 2018-02-13, 16:18   #3 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 16-09-09
Összes hozzászólás: 483
Hírnév szint: 2
Megalith elindult a hírnévhez vezető úton.Megalith elindult a hírnévhez vezető úton.Megalith elindult a hírnévhez vezető úton.Megalith elindult a hírnévhez vezető úton.Megalith elindult a hírnévhez vezető úton.
Alapbeállítás

Idézet:
spiderbait eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Nagy Attila - Befektetés Titkok (2007)
Robert J. Shiller - Tőzsdemámor (2007)
Robert G. Hagstrom - A Warren Buffett Módszer (2006)
Kecskeméti István - Tőzsdei Befektetések a technikai elemzés segítségével (2006)
101 Siker Akadémia - Tőzsde Fókusz, Forex/CFD (2007)
Egyik se túl komoly.
Megalith nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2018-02-13, 16:21   #4 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 15-01-15
Hely: The market
Összes hozzászólás: 836
Hírnév szint: 5
Tback elindult a hírnévhez vezető úton.Tback elindult a hírnévhez vezető úton.Tback elindult a hírnévhez vezető úton.Tback elindult a hírnévhez vezető úton.Tback elindult a hírnévhez vezető úton.Tback elindult a hírnévhez vezető úton.Tback elindult a hírnévhez vezető úton.Tback elindult a hírnévhez vezető úton.Tback elindult a hírnévhez vezető úton.Tback elindult a hírnévhez vezető úton.
Alapbeállítás

Idézet:
spiderbait eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Sziasztok!

... Jelenleg nincs konkrét célom a tőzsdével kapcsolatban. Láttam az itteni hozzászólásokból, hogy nem reális, hogy kis tőkével indulva ebből meg lehessen élni, ez kicsit el is vette a kedvem.
Úgy nagyon nehéz lesz eredményeket, illetve célt elérni a "tőzsde" segítségével, ha nincs is valójában célod vele.


Idézet:
spiderbait eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Abban kérhetném a segítségeteket, hogy az alábbi könyveket, tanfolyamot pontozzátok hasznosságuk szerint (pl 1-5 -ig), ill teljesen a nulláról indulva hogyan kellene elkezdeni?

Nagy Attila - Befektetés Titkok (2007)
Robert J. Shiller - Tőzsdemámor (2007)
Robert G. Hagstrom - A Warren Buffett Módszer (2006)
Kecskeméti István - Tőzsdei Befektetések a technikai elemzés segítségével (2006)
101 Siker Akadémia - Tőzsde Fókusz, Forex/CFD (2007)
Én a külföldi szerzők könyveit jobban preferálom, mint a Magyar szerzők írásait.
Az ok nagyon egyszerű.
Kis hazánk évtizedekkel kullog e szakma mögött és a béka segge alatt sem vagyunk. Ezt nagyon sokféle értelemben és területre értem.
Akik itthon könyveket adnak ki, azok többnyire nem traderek, nem ebből élnek, csupán a hiánygazdaságot töltik ki a termékeikkel.
Alapismereteket talán meg tudsz ezekből tanulni, de valójában édeskevés lesz ez neked.
Ha kiolvasod pl. a Kecskeméti féle könyvet, az olyan lesz mintha mindenbe belekóstolnál egy kicsit, de a végén azt fogod kérdezni magadtól, hogy ok, ok, de mit is kell csinálnom?
Hogyan kell pénzt keresni ezzel?
Na erre nem fogsz választ kapni, csak szimpla lexikális tudást az alapokról.
A legtöbb írás, amit a saját nyelveden olvashatsz, az csupán szubjektív átfordítása korábban elhangzott, traddel kapcsolatos dolgoknak, a föld másik oldaláról.

Hogyan kezdd el?
Ha jót akarnék neked, akkor azt mondanám hogy kezdj másba, ne a tradelésbe.

De mivel nem ezt várod, azt mondanám hogy költs minél kevesebbet fölösleges dolgokra és ne fecsérelj el sok időt haszontalan próbálkozásokra.
A probléma az, hogy nem fogod tudni hogy mi hasznos és mi nem az.

Ha tudsz angolul, fogsz találni olyan szakmai fórumokat, könyveket, stb, amik a kereskedésnek valamelyik szakága felé visznek el.
Ha ráérzel hogy mi az ami tetszik, abba az irányba képezd magad intenzíven.
Csak olyanoktól tanulj, akik napi szinten azt csinálják, ami téged is érdekel.

Elsősorban azt kell nagyon, de nagyon megtanulnod, hogyan válogasd ki az "értéket" a "szemét" közül!
Ez a legfontosabb.

Ez a fórum is egy szemétdomb. Jó nagy, hazai viszonylatban.
De van benne némi érték. Azokat próbáld megkeresni, aztán hasonló módszerrel haladj tovább más irányba is.

A másik lényeges, hogy trader gondolkodást tanulj! Ne startégiát keres, ne a szent grált, meg hasonlókat.
Azt kutasd, hogyan gondolkodnak VALÓDI traderek. Ez lehet a kulcs, más nem hiszem.

És ami fontos, használj stop-ot!
Időben és pénzben.
Ha átléped azok bármelyikét és nem megy a dolog, szállj ki, hagyd abba, keress más megélhetést.
Tback nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2018-02-13, 21:13   #5 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.680
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Előttem már jól leírták a jó tanácsokat.

Viszont, ha már itt tartunk, miért pont a tőzsdézést nézted ki magadnak?

Annyit még hozzátennék, hogy a "gazdag emberek sportja"=szerencsejáték a legtöbb esetben.
Akik valóban ebből élnek, az teljesen más kategória szerintem. Bár van ismerősöm, aki hobbiszinten nyomja, és élvezi, persze nem ebből él, és nem vesz ki számára jelentős összegeket a piacból, de az adrenalinfüggőségét kielégíti
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2018-02-13, 23:04   #6 (permalink)
Szenior tag
 
Forex Klub logója
 
Csatlakozott: 10-11-06
Összes hozzászólás: 2.636
Hírnév szint: 11
Forex Klub elindult a hírnévhez vezető úton.Forex Klub elindult a hírnévhez vezető úton.Forex Klub elindult a hírnévhez vezető úton.Forex Klub elindult a hírnévhez vezető úton.Forex Klub elindult a hírnévhez vezető úton.Forex Klub elindult a hírnévhez vezető úton.Forex Klub elindult a hírnévhez vezető úton.Forex Klub elindult a hírnévhez vezető úton.Forex Klub elindult a hírnévhez vezető úton.Forex Klub elindult a hírnévhez vezető úton.Forex Klub elindult a hírnévhez vezető úton.
Alapbeállítás

Szombaton 18:00 órától lesz egy nyílt webinárium: Kitől érdemes tanulni címmel.
A valós magyar helyzet, ahogy én látom. Sokaknak nem fog tetszeni, amit mondani fogok.

Belépés: https://forexklub.hu/eloadas
Jelszó: free

Lesz majd róla felvétel is a Youtube csatornán.
__________________
Látogasd meg a Forex Klub weboldalát, kövess Facebookon, Youtubeon!
Forex Klub nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2018-02-13, 23:59   #7 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.680
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Idézet:
Forex Klub eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Szombaton 18:00 órától lesz egy nyílt webinárium: Kitől érdemes tanulni címmel.
A valós magyar helyzet, ahogy én látom. Sokaknak nem fog tetszeni, amit mondani fogok.

Belépés: https://forexklub.hu/eloadas
Jelszó: free

Lesz majd róla felvétel is a Youtube csatornán.
Foglalkozik még valaki egyáltalán oktatással? Mármint itthon.

Én inkább arra leszek kíváncsi, kiket ajánlasz majd
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2018-02-14, 09:42   #8 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 18-02-12
Összes hozzászólás: 6
Hírnév szint: 0
spiderbait a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Köszi, azzal kezdem!
spiderbait nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2018-02-14, 09:56   #9 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 18-02-12
Összes hozzászólás: 6
Hírnév szint: 0
spiderbait a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Nagyon köszönöm, ez a válasz szerintem még a későbbiekben is sokat fog számítani.
spiderbait nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2018-02-14, 10:41   #10 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 18-02-12
Összes hozzászólás: 6
Hírnév szint: 0
spiderbait a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Idézet:
David Chateau eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Előttem már jól leírták a jó tanácsokat.

Viszont, ha már itt tartunk, miért pont a tőzsdézést nézted ki magadnak?

Annyit még hozzátennék, hogy a "gazdag emberek sportja"=szerencsejáték a legtöbb esetben.
Akik valóban ebből élnek, az teljesen más kategória szerintem. Bár van ismerősöm, aki hobbiszinten nyomja, és élvezi, persze nem ebből él, és nem vesz ki számára jelentős összegeket a piacból, de az adrenalinfüggőségét kielégíti
Azért a tőzsde, mert jelenleg ezt az egy dolgot látom hosszú távon biztonságosnak, és állandónak. Tudom, elég furcsán hangzik.

Volt már több vállalkozásra tett kísérletem, és több éves munkáim mentek a semmibe. Nehezen számszerűsíthető, de nagyon nagy veszteségek. Volt, hogy egy dologba két évet fektettem bele, sokáig semmi eredmény nem volt, de "ne add fel, ne add fel", aztán egyszerre összeállt minden. Pont akkor, az állam hozott egy törvénymódosítást, ami teljesen ellehetetlenítette az egészet. Érthető, hogy ha már ennyi befektetésem benne volt, nem hagytam szó nélkül a dolgot, de nem volt mit tenni. Így a két éves munkámért összesen 104 ezer Ft-ot tudtam kivenni.

Azt látom, olyan szinten megy a globalizáció, hogy egyszerűen nincs olyan terület, ahol 3 évnél hosszabb távon lehet gondolkodni.

Anno a 101- es időkben eleve a tőzsdézés tetszett meg. De a nagyok azt mondták, "először építs fel egy online vállalkozást, közben gyakorold a papírkereskedést legalább egy évig, és mire a vállalkozásból lesz elég pénzed, akkorra el is kezdhetsz élőben kereskedni".
Így is tettem, és kb 3 évig ment a szerencsétlenkedés egy olyan vonalon, amit soha nem akartam csinálni. Abból egész pontosan 0 Ft-ot vettem ki.

És akárhogyis nézzük, a tőzsde csak nem szűnik meg, a nagy halak pedig chartokon keresztül támadnak, nem törvénymódosítással, és így talán van esélye védekezni, vagy nem a nulláról kell újrakezdeni.
Vagy folytatom, és ismét elmegyek cselédnek egy olyan valakihez, aki már felépített valamit.
spiderbait nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2018-02-14, 10:41   #11 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 18-02-12
Összes hozzászólás: 6
Hírnév szint: 0
spiderbait a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Idézet:
Forex Klub eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Szombaton 18:00 órától lesz egy nyílt webinárium: Kitől érdemes tanulni címmel.
A valós magyar helyzet, ahogy én látom. Sokaknak nem fog tetszeni, amit mondani fogok.

Belépés: https://forexklub.hu/eloadas
Jelszó: free

Lesz majd róla felvétel is a Youtube csatornán.
Köszönöm, ott leszek.
spiderbait nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2018-02-14, 11:42   #12 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 16-02-25
Összes hozzászólás: 486
Hírnév szint: 2
Etna már nem kispályás.Etna már nem kispályás.Etna már nem kispályás.
Alapbeállítás

Idézet:
David Chateau eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Foglalkozik még valaki egyáltalán oktatással? Mármint itthon.

Én inkább arra leszek kíváncsi, kiket ajánlasz majd
Szerintem senkit nem fog , ez lesz a meglepi. És meg is értem. Csak magad tudod összerakni magadat. Két napja este 9-kor ónos eső esett, 0 fok, leszartam, indultam a szokásos 1 órás kerékpárra. Hátam mögött hallottam mikor elindultam, hogy röhög egy csapat... + "ez hülye" és hasonlók. Tegnapelőtt este 9-kor mentem ki futni, és annyira elgondolkoztam a dolgaimról, hogy 23-ra értem haza, letapostam vagy 15 km-t. Persze ma alig tudok lépcsőzni de ez van. Már 22-kor egy lélek nem volt a futópálya környékén sem, csak valami repper srácok hallgattak zenét. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nem tudsz senkinek sem erővel átadni motiváló tettet, példát, még ha segíteni akarsz akkor se. Magának kell kimenni és szakadó esőben elindulni. Amíg csak kinevetni tud, vagy felvágósnak hisz, és nem tudja lefordítani ezt magának, hogy erőt merítsen belőle, addig nem fog változni semmi. Az eső ugyanúgy elered, a fagy ugyanúgy leereszkedik, azok nem gondolkoznak, hogy jöjjenek e vagy se. És nem keresnek kifogást. Persze senki se gép, lehet csalni, meg mást hibáztatni, de magának kell fejbe elhatározni mindent.
Etna nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2018-02-15, 22:20   #13 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 18-02-12
Összes hozzászólás: 6
Hírnév szint: 0
spiderbait a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Idézet:
Etna eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Szerintem senkit nem fog , ez lesz a meglepi. És meg is értem. Csak magad tudod összerakni magadat. Két napja este 9-kor ónos eső esett, 0 fok, leszartam, indultam a szokásos 1 órás kerékpárra. Hátam mögött hallottam mikor elindultam, hogy röhög egy csapat... + "ez hülye" és hasonlók. Tegnapelőtt este 9-kor mentem ki futni, és annyira elgondolkoztam a dolgaimról, hogy 23-ra értem haza, letapostam vagy 15 km-t. Persze ma alig tudok lépcsőzni de ez van. Már 22-kor egy lélek nem volt a futópálya környékén sem, csak valami repper srácok hallgattak zenét. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nem tudsz senkinek sem erővel átadni motiváló tettet, példát, még ha segíteni akarsz akkor se. Magának kell kimenni és szakadó esőben elindulni. Amíg csak kinevetni tud, vagy felvágósnak hisz, és nem tudja lefordítani ezt magának, hogy erőt merítsen belőle, addig nem fog változni semmi. Az eső ugyanúgy elered, a fagy ugyanúgy leereszkedik, azok nem gondolkoznak, hogy jöjjenek e vagy se. És nem keresnek kifogást. Persze senki se gép, lehet csalni, meg mást hibáztatni, de magának kell fejbe elhatározni mindent.
Ez nagyon telibe talált.
Az a helyzet, hogy 1997-től 2003-ig mountain bike crossban versenyeztem, és az edzés bicikliből, futásból, télen úszásból és konditeremből állt. Nemcsak, hogy pontosan tudom, miről írsz, de egészen meghökkentő ugyanezt mástól olvasni. Az utóbbi években nagy divat a futás, de sokan egészen más szellemiségben csinálják. Emlékszem, amikor esőben a salakon futottam, sehol senki, és akkor arra gondoltam, hogy a győztesek akkor születnek, amikor a többiek otthon maradnak.

Nagyon remélem, hogy nálad trade pozitívra jön ki
spiderbait nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2018-02-16, 22:31   #14 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 16-02-25
Összes hozzászólás: 486
Hírnév szint: 2
Etna már nem kispályás.Etna már nem kispályás.Etna már nem kispályás.
Alapbeállítás

Idézet:
spiderbait eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Ez nagyon telibe talált.
Az a helyzet, hogy 1997-től 2003-ig mountain bike crossban versenyeztem, és az edzés bicikliből, futásból, télen úszásból és konditeremből állt. Nemcsak, hogy pontosan tudom, miről írsz, de egészen meghökkentő ugyanezt mástól olvasni. Az utóbbi években nagy divat a futás, de sokan egészen más szellemiségben csinálják. Emlékszem, amikor esőben a salakon futottam, sehol senki, és akkor arra gondoltam, hogy a győztesek akkor születnek, amikor a többiek otthon maradnak.

Nagyon remélem, hogy nálad trade pozitívra jön ki
Fú ez az utolsó előtti mondat komoly! Köszi! Igen, én is látom .hogy vannak tényleg szolid sportolni akarók, és vannak akik főleg a divat miatt mennek ki direkt olyan helyre és direkt olyan sportruházatba, ahol feltűnhetnek és amiben az aktuál divatot hirdethetik. Mindegy már az is pozitív, ha többen mozdulnak.
Etna nem elérhető   Válaszol idézettel
Válaszol

« moneymentor | - »


Jelenlévő aktív tagok böngészik ezt a témát: 1 (0 tag és 1 látogató)
 
Téma eszközök
Megjelenítési módok

Hozzászólás szabályai
nem indíthatsz új témát
nem válaszolhatsz
nem csatolhatsz
nem javíthatsz hozzászólást

BB code is bekapcsolva
Pofik bekapcsolva
Az [IMG] kód bekapcsolva
A HTML kód kikapcsolva
Trackbacks are bekapcsolva
Pingbacks are bekapcsolva
Refbacks are bekapcsolva



A pontos idő 19:15 , a GMT +1 időzóna szerint.


Powered by vBulletin® Version 3.8.4
Copyright © 2000 - 2018, Jelsoft Enterprises Ltd.