Tőzsde Fórum  

Vissza   Tőzsde Fórum > Tőzsdéről általában > Kereskedések, stratégiák


Válaszol
 
LinkBack Téma eszközök Megjelenítési módok
Régi 2016-09-22, 18:00   #1 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás Bárki lehet tőzsdés

Sziasztok!

Ez a topic amolyan kedvcsináló, és egy ilyen személyes blogféleség lesz, ha már féléves évfordulóm van éppen, és nap-éj egyenlőség Címadó ötlethez Fellegi Tamás könyve inspirált. Elő is adott a Traders' Night-on.

Én bevallom, nekem sokat adott ez a fórum az elmúlt 5 és majdnem fél itteni évemben. Jóval többet, mint amennyit én vissza tudnék tenni itt a közösbe, de egy kicsit igyekszem, úgy érzem, igazán sokat köszönhetek tényleg Nektek és persze harzolnak!

Azt sem tartom kizártnak, hogy indítok egy demószámlát, és megpróbálom rajta bekötni a tisztán MarketGeometry-nek megfelelő jeleket, idén még úgyis előfizetek az Ensign-ra. Ilyenre lenne igény egyébként? Kötéseket kielemezve persze. Bár ebben jól jönne más MG-s gyakorlata is, még nekem sincs túl sok. Nem ígérek semmit, nem is szeretnék, egyszerűen jó gyakorlás lenne nekem is, viszont mégse éles, így sok terhet nem rakna rám. Ez amolyan homokó lenne, ami jó kis feladatot ad nekem is. Véleményem szerint nem "csak" az alkalmazott technikától függ a siker. Sőt, nagyon nem csak.

Nyugi, nincs szereplési vágyam, se megfelelési kényszerem sem Csupán emlékszem a kezdetek kezdetén, milyen jól jött volna, ha valaki tud egy nyomorult rendszert jól működően bemutatni egy számlán. Hátha sikerül kis motivációt adni a kezdőknek. Anno nekem jól jött volna. Számomra ennek már nincs jelentősége, de hátha másoknak még igen!


Amit tudni érdemes, azok az előzmények!

Ez a kezdőtopic Chucky műhelyében van főleg, valamint Jano, marcelhossa hozzászólásai utalnak még az MG-re, régen kockasseggu is spuxos volt De erla01 is megfordult már a spuxon, meg sokan mások is. Jano, Chucky, marcelhossa a nagy mestere az MG-nek igazán. Nekik rendkívül sokat köszönhetek. Ahogy Almási Árpinak, Szancsik Levinek, Herpai Nándinak, Szoboszlai Atinak, Szepesi Szilnek, Bagdi Istinek is más tőzsdei tudások terén
Ingyenes anyagokat összeszedem mégegyszer a MG-témakörből:

-interactivebrokers.com webinárok, industry sponsored alatt, Tim Morge és Shane Blankenship
-Mircea Dologa könyv, Tim Morge könyv
-www.medianline.com
-www.marketgeometry.com
-www.coghlancapital.com
-ezek Youtube-csatornái
-Jano, Chucky, marcelhossa Traders' Night-os videói: https://www.youtube.com/watch?v=Rl1ux67kxXchttps://www.youtube.com/watch?v=j6QpS_wCBaQ
-egyéb, torrenten fentlévő anyagok tőlük.

Akik ismertebbek, és képviselik tehát: Tim Morge, Shane Blankenship, Paul Coghlan. Azért ez a szemlélet kerülhetne itt bemutatásra, mert szerintem többről szól, mint egy technikai elemzés, de ez kiderül a tananyagokból. Látásmódot ad. Kiindulási alapnak kiváló technika! Természetesen nem csak ez az egy jó technika van!!!! Én ezt tanulom, olvasom sokat mostanában. Jano szerint "aki ez alapján nem tanul meg trédelni, az sehogy."

Aztán én szoktam videókat is csinálni, meg nem teljesen így kereskedem. Sőt! De tetszik ez a technika. Egyébként a Victory-rendszer is legalább ennyire hatott a mai stílusomra, trédjeimet ma is a TraderCentrum kódjaival menedzselem. Ott a blog is erről a technikáról szól. Ennek alapjait Szoboszlai Attilától kaptam.

Egyik közelebbi célom a TopStepTraderen egy Combine teljesítése Erre még gyúrnom kell. Határidős piacokon egyéb eszközöket is használok az irodában, például DOM, MarketProfile, Footprint,, vagy Tape, tehát főleg order flow-elemeket. A TopStep teljesen más dolgokat követel meg, mint a forex, más eszközök is rendelkezésre állnak, ezért gyúrok még rá. (Egyébként "könnyebb" a határidős piac, viszont csak azoknak javaslom, akik már sikereket értek el évek óta forexen! Eleve havi több száz dolláros a költsége, ha valaki rendesen akarja csinálni. Teljesen más világ.)

De ezekről az order flow-cuccokról max. egy-két videót teszek majd fel, ja, igen, van csatornám, később esetleg közzéteszem, nincs rajta titok, azonban ezen még gondolkodom. Elvégre magamnak csinálom a videókat, nem tudom, mennyit lehet külsősnek profitálni ebből.

Könyvajánlóim teljesen kezdőknek:
Brian Tracy: Phoenix seminarium
Eckhart Tolle: Új Föld
Alexander Oakwood: Mikor mondjunk nemet, és hogyan?

Akik ezeket átrágták, azoknak pedig ezek:
Edwin Lefévre: Egy spekuláns feljegyzései
Martin Schwartz: Pit Bull
Darvas Miklós: Hogyan nyertem kétmillió dollárt a tőzsdén?
és persze Fellegi Tamás: Bárki lehet tőzsdés című könyve.
És itt a Tőzsdepszichológia topic!

Első körben több nem is kell, de persze én is olvasok mindig valamit menet közben is, most épp ezt: One good trade

A videóm a kezdetekkel kapcsolatban itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=1qigEpSu_PY

A tőzsdés jelmondatom: Make money every day!

Első körben 3 hónapig tervezem vezetni ezt a topicot ilyen blogszerűen. Akinek van kedve, irodába bejöhet bármikor, csak írjatok az info(kukac)tradersnight.hu címre.
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-22, 18:38   #2 (permalink)
Új tag
 
Turbo logója
 
Csatlakozott: 13-12-04
Hely: Monor
Összes hozzászólás: 5
Hírnév szint: 0
Turbo a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Szia David!

Szuper ötlet! Már egy párszor végignéztem youtube-on a videóidat és a spux.hu videókat is. Most meg szegény Marcelhossat fárasztom a kérdéseimmel...Ha elindítod, akkor legalább meg lehetne beszélni a látottakat.
Hajrá!
Turbo nem elérhető   Válaszol idézettel
Hirdetések
Régi 2016-09-22, 19:32   #3 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Idézet:
Turbo eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Szia David!

Szuper ötlet! Már egy párszor végignéztem youtube-on a videóidat és a spux.hu videókat is. Most meg szegény Marcelhossat fárasztom a kérdéseimmel...Ha elindítod, akkor legalább meg lehetne beszélni a látottakat.
Hajrá!
Akkor egy kis érdekes bemelegítésképpen

A technika nagy erőssége a frekvenciavonalak. Az olaj sokszor behódol nekik.
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png   barki-lehet-tozsdes-k2.png   barki-lehet-tozsdes-k3.png  

David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-22, 20:22   #4 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 14-05-08
Összes hozzászólás: 391
Hírnév szint: 4
falcon már nem kispályás.falcon már nem kispályás.falcon már nem kispályás.falcon már nem kispályás.
Alapbeállítás

Remek kezdeményezés Dávid! Igyekszem mihamarabb átrágni magam a linkeken, hogy tudjak értelmes dolgokat is kérdezni
falcon nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-22, 20:25   #5 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Idézet:
falcon eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Remek kezdeményezés Dávid! Igyekszem mihamarabb átrágni magam a linkeken, hogy tudjak értelmes dolgokat is kérdezni
Közben figyeljétek az olajat
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-22, 23:38   #6 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Olaj kezdődik

Itt az arany, továbbra is csak az alap frekvenciavonalak. Néha még én se hiszem el.

Pullback-nél short természetesen!
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png   barki-lehet-tozsdes-kepkivagas2.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-22, 23:47   #7 (permalink)
Új tag
 
Turbo logója
 
Csatlakozott: 13-12-04
Hely: Monor
Összes hozzászólás: 5
Hírnév szint: 0
Turbo a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Idézet:
David Chateau eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Akkor egy kis érdekes bemelegítésképpen

A technika nagy erőssége a frekvenciavonalak. Az olaj sokszor behódol nekik.
Hát, akkor megpróbálom :
- naposon az ár a bear villa sliding parallel-jénél van
- H1-en egy erős szint + Fibo 61,8
- tick charton meg szerintem valami fordulós jelet várhatsz, bár ebbe nem vagyok olyan biztos, mert longos villát , meg mintha action-reactiont látnék

Szabad a gazda!
Turbo nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-22, 23:57   #8 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Nagy előnye a technikának, hogy a TP, SL is jól definiálható, valamint, hogy idővel növekszik a célár jellemzően!

No, ennyi mára, mindent a szemnek, semmit a hülye gondolatoknak

EURUSD sajnos nem jött eléggé fel a tökéletes short belépőig, de a villába visszalépésnél nagyobb stoppal bevállalható volt. Célár a párhuzamos közepe, ami kvázi egy centerline, de akár a bull villa median-ja is kiváló!
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png   barki-lehet-tozsdes-kepkivagas2.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 00:04   #9 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Idézet:
Turbo eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Hát, akkor megpróbálom :
- naposon az ár a bear villa sliding parallel-jénél van
- H1-en egy erős szint + Fibo 61,8
- tick charton meg szerintem valami fordulós jelet várhatsz, bár ebbe nem vagyok olyan biztos, mert longos villát , meg mintha action-reactiont látnék

Szabad a gazda!
Hibátlan meglátás!

A tickcharton ez a belépő tipikus:

-visszateszt a letörés után, ezt nagyon szeretem, éééés
-pont egy frekvenciavonalról fordul le, amit a letörés adott ki! Bezár a bar a vonal érintése után, és short szűk SL-lel! Bár lejjebb sikerült belépnem sajnos, hagyom aludni
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 04:55   #10 (permalink)
XXX
Szenior tag
 
Csatlakozott: 13-04-29
Összes hozzászólás: 269
Hírnév szint: 5
XXX már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.XXX már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.XXX már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Idézet:
David Chateau eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Sziasztok!

A tőzsdés jelmondatom: Make money every day!
May the trading Gods be on your side DC! Ha megengedsz egy jó szándékú építő jellegű kritikát: a jelmondatod outcome oriented, de szerintem jobb lenne egy process oriented kitűzés. Én hiszek az ilyen dolgok erejében mint a jelmondaté (mert irányt ad az agyadnak, főleg ha ezt sokszor elismétled egy nap során), ezért gondoltam megemlítem. Az hogy csinálsz e pénzt egy nap vagy nem, teljesen másodlagos, mert ha van egy olyan rendszered mely szerint minden trade-ben van egy bizonyos mértékű statisztikai edge, akkor a legfőbb hogy kövesd a rendszered. Az én jelmondatom nagyjából I want to be the most disciplined trader who learns from his mistakes.
XXX nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 08:29   #11 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Idézet:
XXX eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
May the trading Gods be on your side DC! Ha megengedsz egy jó szándékú építő jellegű kritikát: a jelmondatod outcome oriented, de szerintem jobb lenne egy process oriented kitűzés. Én hiszek az ilyen dolgok erejében mint a jelmondaté (mert irányt ad az agyadnak, főleg ha ezt sokszor elismétled egy nap során), ezért gondoltam megemlítem. Az hogy csinálsz e pénzt egy nap vagy nem, teljesen másodlagos, mert ha van egy olyan rendszered mely szerint minden trade-ben van egy bizonyos mértékű statisztikai edge, akkor a legfőbb hogy kövesd a rendszered. Az én jelmondatom nagyjából I want to be the most disciplined trader who learns from his mistakes.
Szia XXX!

Köszönöm az építő jellegű kritikát. Igazából ez egy kicsit összetettebb nálam. Sokáig túlgörcsöltem én is ezt az egészet. A helyzet az, hogy a piacozást én úgy fogom fel, mint egy játék. Ezzel megbotránkoztatást fogok írni lehet, de ha egy picit belegondolsz a helyzetembe, érthető talán. Sokáig stresszeltem, és teljesítménykényszerem volt, amíg Árpi azt nem mondta, onnantól fog menni, ha feladom az egészet. Valahol igaza volt. Kijöttem a suliból, persze elmehetnék mást is melózni, de ezt választottam (volt suli mellett vállalkozásunk, ott döntöttem el). És persze itt van a többi tőzsdés egykorú társam, huszonévesen mi még jóformán semmit se tudunk az életről, és kissé naívan állunk a világhoz. De éppen ez segített ebben a szakmában. És így érthető, miért van e "lazaság", de nem hanyagság! Emiatt ez a vicceske mondat lett a jelmondatom. Egyébként van erejük, bár őszintén szólva túl nagy jelentőséget nem tulajdonítok neki.

Azért csak alakultak éjjel a dolgok, olajam ébredezik EURUSD hogyhogy nem, a medianline-ról pattog?
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas2.png   barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 08:42   #12 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 16-04-18
Összes hozzászólás: 368
Hírnév szint: 2
shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.
Alapbeállítás

Keep it simple stupid vagy valami hasonló.

http://forum.tozsde.hu/attachment.ph...9&d=1474612160

Biztos hogy ez az?

Miért váltasz gyökeresen új módszerre sok év után?
shortosgyula nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 08:47   #13 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Idézet:
shortosgyula eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Keep it simple stupid vagy valami hasonló.

http://forum.tozsde.hu/attachment.ph...9&d=1474612160

Biztos hogy ez az?

Miért váltasz gyökeresen új módszerre sok év után?
No, igen, jó a kérdés! Nem váltok egyáltalán. Saját hülyeségem, de magamnak is jó feladat több technikát alkalmazva mindegyikkel sikeresnek lenni Amióta ezt megértettem, ez is lehetséges. Egyelőre jól állok A kereskedésben a technika egy dolog, a flow a lényeg, amikor elkap az élmény, amit itt már leírtak előttem. Innentől tényleg tökmindegy a technika, ha mozog a piac. Egyébként sem mondanak egymás ellen, a moneymanagement, a pszichó ugyanúgy kell. Itt azért az MG-ről beszélek főleg, mert például kezdőknek ehhez nagyon sok jó ingyenes tananyag elérhető, és tényleg működik. Az én valódi rendszerem nyilván sokkal szubjektívebb, arról is tehetek ki képeket, nem gond, csak az nem lesz érthető feltétlen, és nem akarom idekeverni. Egyébként egyszerűbb számomra sokkal nyílván
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 09:27   #14 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Chucky-val rajzoltunk, egy potenciális beszálló
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 09:42   #15 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Ehhh, arany nem tesztelt vissza, irányt adta szépen mindenesetre.
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 10:29   #16 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Olajra rá kellett volna adni! Ezt most elcsesztem sajnos. Kissé sokfelé figyeltem. HIBA! No sebaj mostmár, elengedtem
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 10:31   #17 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Arany ad egy újabb esélyt?
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 10:33   #18 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Igen, ilyen a flow-élmény: érzed a piacot, mi merre fog menni, de lekereskedni teljesen más szitu! Ez van, SPX is el fog száguldani lehet, már elég sokat esett.
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 10:54   #19 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Arany nem viccel!
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 10:57   #20 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

És az EURUSD sem!
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 10:58   #21 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Bocs, ha sok a content, csak a flow-ból nehéz kilátni, elnézést!
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 10:59   #22 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Olaj közben első célárzónába ér.
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 11:06   #23 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás Gbpusd

Ezeket még nekem is szoknom kell. A hitnek kell kialakulnia. A technika kiváló, ez nem vitás. Nem miattam működik, nekünk csak végrehajtóknak kell lennünk. Alázattal a piac felé.
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 11:24   #24 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás MM

Na, jól van. Bevallom, rendkívül sokat segít egy jó pénzkezelési elv a léleknek.

Tomy-nak hála, elkezdtem ezen gondolkodni:

"Viszont akkor azt mondanám, hogy kezdjünk el számolgatni, hogy milyen lenne az a módszer, ami nem eredményez gyors számlanövekedésnél sem túlzott mértékű kockázatot? (És mindemellett a veszteséges sorozatokban sem csinál drasztikus számlavisszaesést.)
Van erre megoldás, csak kicsit agyalni kell rajta.
(Oda kellene még egy mondat, hogy "egyetlen traden elbukhatom az egész számlát" HA CSAK NEM..... na ez hiányzik)
"

És rátaláltam egy ilyen módszerre, ami brutális előnyt jelent a piacokon. Javaslom, mindenki nézegesse a saját számait. Igen, így már kb. nevetve végigviszek egy tízes vesztő sorozatot, mert utána nem kell 10R-t produkálni ahhoz, hogy újra ugyanott legyen a számla, hanem elég csak 3-4R-t. Ez valami olyan előnyt jelent, amit sohasem gondoltam volna, ezúton is köszi Tomy, hogy elindítottál valamit valakinél egy mondattal
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 11:29   #25 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

SPX, el leszel kapva!
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 12:04   #26 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

No, lassan megyek mára, amcsi session előtt nem árt egy kis pihi így pénteken. Egy gyors helyzetjelentés:
-SPX alakul
-arany hezitál, meglátjuk
-EURUSD medianline-ról másodjára is felpattant, gyönyörű
-GBPUSD is ott állt meg egyelőre, ahol "kell" neki
-olaj is a frekvenciavonalon várdogál

Következőre megnézzük, miből mi lett

Szép hétvégét!
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png   barki-lehet-tozsdes-kepkivagas2.png   barki-lehet-tozsdes-kepkivagas3.png  

barki-lehet-tozsdes-kepkivagas4.png   barki-lehet-tozsdes-kepkivagas5.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 12:24   #27 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 16-04-18
Összes hozzászólás: 368
Hírnév szint: 2
shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.
Alapbeállítás

Idézet:
David Chateau eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
SPX, el leszel kapva!


Nekem eszembe nem jutna változtatni a saját (dehogy saját, nyilván rengetegen nézik ugyanúgy a chartot) rendszeremen mert működik. Nincs túlbonyolítva, nem húzgálok kézzel vonalakat mert a legkisebb pontatlanság is megbosszulja magát, teszem a dolgom, több- kevesebb hatékonysággal attól függően milyen napom van, mennyire vagyok toppon.
Meg persze milyen a piac, dax ma egy hulladék

Gondolj, bele: tanulok, gyakorlok éveket, majd amikor már megy a kereskedés elkezdenék újat keresni?


Nem látom sok értelmét hogy finoman fogalmazzak.

Azt tudom elképzelni hogy Te még keresed a számodra üdvözítő módszert.
shortosgyula nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 12:51   #28 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Idézet:
shortosgyula eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Nekem eszembe nem jutna változtatni a saját (dehogy saját, nyilván rengetegen nézik ugyanúgy a chartot) rendszeremen mert működik. Nincs túlbonyolítva, nem húzgálok kézzel vonalakat mert a legkisebb pontatlanság is megbosszulja magát, teszem a dolgom, több- kevesebb hatékonysággal attól függően milyen napom van, mennyire vagyok toppon.
Meg persze milyen a piac, dax ma egy hulladék

Gondolj, bele: tanulok, gyakorlok éveket, majd amikor már megy a kereskedés elkezdenék újat keresni?


Nem látom sok értelmét hogy finoman fogalmazzak.

Azt tudom elképzelni hogy Te még keresed a számodra üdvözítő módszert.
Peti, nem Nincs mit keresni Ahogy írtam, blogszerűen vezetem élőben a szemléletmód adta lehetőségeket, de nem csak azt, hanem egy gondolkodásmódot is igyekszem majd átadni. Nincs itt semmi új, ezt az egészet azért teszem, mert kedvtelés, esetleg másoknak megrövidítheti a sikerhez vezető utat. Nem akarom megmagyarázni sosem, mi miért működik, vagy nem működik. Rengeteg sokféleképpen lehet kereskedni sikeresen. Az MG egy jó módszer, és ingyen elérhető kb. minden anyag hozzá, nincs benne semmi átverés. Jano, Chucky tökélyre fejlesztette már magának a rendszerét ezeken az alapokon, ők referenciák számomra mindenképpen. De már ők se húznak be vonalakat szinte. Én sem. De ha csak a chartot rakom fel, akkor abból nem fog érteni senki semmit. Ensign előfizetésem idénre még megvan, így legalább nem kallódik el az sem. Rám is hatással volt persze, de én már egy kialakított rendszerrel rendelkeztem, amikor ezt kezdtem nézegetni. De az teljesen egyénemre szabott. Azt lehetetlen átadni. Az MG-t viszont, mint technikát talán nem. Csak ezért csinálom, nincs más oka

Szóval nem kell keresgélni semmit se

Van más jó módszer is a tiéden kívül. Az MG egy ilyen jó alapozó technika, amiből meg lehet tanulni frankón kereskedni. Instrumentumtól függetlenül! Ennyi, és nem több
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 13:14   #29 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás És tényleg van taglista!

Szóval 5 és fél év kellett, hogy megtudjam, van ilyen pöttyös rangsor itt a fórumon És nyolcadik vagyok, ez fantasztikus XD

Köszi Misi az infót
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 13:29   #30 (permalink)
Szenior tag
 
Almostakbal logója
 
Csatlakozott: 14-04-22
Hely: Ahol nem is gondolnad
Összes hozzászólás: 287
Hírnév szint: 4
Almostakbal már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.Almostakbal már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Idézet:
David Chateau eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Szóval 5 és fél év kellett, hogy megtudjam, van ilyen pöttyös rangsor itt a fórumon És nyolcadik vagyok, ez fantasztikus XD

Köszi Misi az infót
Potyos rangsor? Azok a zold kis negyzetek?
Mi a jo?
1, Sok hozzaszolas, keves zoldike?
2, Rengeteg hozzaszolas, sok potty?
3, Keves poszt, keves pont?
4, Keves poszt, sok sok zold pont?
Almostakbal nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-23, 14:06   #31 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Nem tudom

Nekem nem fűződik ehhez érdekem

Meg egyáltalán nem biztos, akinek sok van, az tényleg akkora tudású. Szóval szimplán le kell szarni az egészet

Nekem se higgyen senki. Csak a chartoknak, amiket kitettem.
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-24, 19:57   #32 (permalink)
smk
Szenior tag
 
smk logója
 
Csatlakozott: 10-02-11
Összes hozzászólás: 827
Hírnév szint: 9
smk elindult a hírnévhez vezető úton.smk elindult a hírnévhez vezető úton.smk elindult a hírnévhez vezető úton.smk elindult a hírnévhez vezető úton.smk elindult a hírnévhez vezető úton.smk elindult a hírnévhez vezető úton.smk elindult a hírnévhez vezető úton.smk elindult a hírnévhez vezető úton.smk elindult a hírnévhez vezető úton.smk elindult a hírnévhez vezető úton.smk elindult a hírnévhez vezető úton.
Alapbeállítás

Ha valakinek a hozzászólása alatt a mérlegre kattintasz, akkor adhatsz neki zöld pöttyöt. Egy tag egy másiknak csak egyszer adhat. Egyébként nem jó semmire.
smk nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-24, 23:37   #33 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Aztapicsuli, olaj bezuhant, spx szintén, holnap kirakom a chartokat. Arany még kérdéses.

Első blogolós napra nem semmi motiváció
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-25, 11:27   #34 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 16-04-18
Összes hozzászólás: 368
Hírnév szint: 2
shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.
Alapbeállítás

Dávid, rájöttem honnan ismerős ez a kép:


Burda szabásminta!
shortosgyula nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-25, 12:27   #35 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Azt áruld el, miért zavar ez a technika, topic? Ez már nem rólam szól, hanem rólad

Ha meg trollkodsz, nem velem cseszel ki, ezt is tudod.

Mi a gond Peti?

Holnaptól a DAX-ot ki kirakom, úgyse néztem sose komolyabban.
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-25, 13:40   #36 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 16-04-18
Összes hozzászólás: 368
Hírnév szint: 2
shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.shortosgyula elindult a hírnévhez vezető úton.
Alapbeállítás

Nem trollkodok, ha azt tenném nem a témával kapcsolatosan szólnék hozzá, pusztán szeretném megfejteni a valódi motivációdat ami alapján elindítottad.
Emlékezetem szerint egy módszertani téma ellen ágáltam hevesen itt a fórumon, mégpedig a Lucem -féle hedges faszsággal kapcsolatban és igazam volt. (ember elrabolta itt pár kezdő tőzsdéző álmait, idejét és valószínű számláját is, úgy hogy tutiként hozta fel azt amit ő csak szeretett volna kipróbálni.
Pontosabban leteszteltetni a fórumozókkal mint ingyen munkaerővel.

Tőzsdésként az ember próbálja összerakni a kirakós darabkáit és mivel legutóbb még azt mondtad nekem hogy már chartot sem nézel csak az ajánlati könyvből kereskedsz ezért nem áll össze a kép.
Egy szóval sem mondtam hogy az én módszerem az egyetlen üdvözítő, viszont véleményem szerint gyökeres változtatást eszközölni a chartolvasás módszerében (itt mindenki meg szeretne tanulni eredményesen chartot olvasni) miután már megtanultál olvasni, nekem kicsit furcsa lépcsőnek tűnik abban a karrierben, ahol a professzionális tőzsdei kereskedő cím elérése a hőn áhított cél.
Ezt a célt még én sem értem el egyébként, az MM piacon már OK vagyok de a hatison még nem, most ősszel lesz a premier, kis csúszással ahhoz képest mint terveztem tavasszal. Arról a számláról majd beszámolok.
A burdás beszólást viccnek szántam, azt hittem értékeled

Kanyarodjunk vissza a témádhoz: Nem néztem utána pontosan mi a rendszer csak az tűnt fel elsőre hogy kézzel húztok be valamit és ha a kicsit is pontatlanra sikerül akkor az általa továbbvitt vonalak is pontatlanok lesznek, ráadásul ahogy megy a chart egyre nagyobb mértékben - pont mint egy rosszul behúzott trendvonal.
Nem tudom a DAXal mi a bajod de szerintem jobban kereskedhető mint SPX500, különösen ami a költség/mozgás hányadost érinti. Ja most olvasom hogy azt írtad: sosem nézted komolyabban- hiba mert nagyon potens cucc. Kivéve amikor nem az

Üdv & take it easy!
shortosgyula nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-25, 14:01   #37 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Idézet:
shortosgyula eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Nem trollkodok, ha azt tenném nem a témával kapcsolatosan szólnék hozzá, pusztán szeretném megfejteni a valódi motivációdat ami alapján elindítottad.
Emlékezetem szerint egy módszertani téma ellen ágáltam hevesen itt a fórumon, mégpedig a Lucem -féle hedges faszsággal kapcsolatban és igazam volt. (ember elrabolta itt pár kezdő tőzsdéző álmait, idejét és valószínű számláját is, úgy hogy tutiként hozta fel azt amit ő csak szeretett volna kipróbálni.
Pontosabban leteszteltetni a fórumozókkal mint ingyen munkaerővel.

Tőzsdésként az ember próbálja összerakni a kirakós darabkáit és mivel legutóbb még azt mondtad nekem hogy már chartot sem nézel csak az ajánlati könyvből kereskedsz ezért nem áll össze a kép.
Egy szóval sem mondtam hogy az én módszerem az egyetlen üdvözítő, viszont véleményem szerint gyökeres változtatást eszközölni a chartolvasás módszerében (itt mindenki meg szeretne tanulni eredményesen chartot olvasni) miután már megtanultál olvasni, nekem kicsit furcsa lépcsőnek tűnik abban a karrierben, ahol a professzionális tőzsdei kereskedő cím elérése a hőn áhított cél.
Ezt a célt még én sem értem el egyébként, az MM piacon már OK vagyok de a hatison még nem, most ősszel lesz a premier, kis csúszással ahhoz képest mint terveztem tavasszal. Arról a számláról majd beszámolok.
A burdás beszólást viccnek szántam, azt hittem értékeled

Kanyarodjunk vissza a témádhoz: Nem néztem utána pontosan mi a rendszer csak az tűnt fel elsőre hogy kézzel húztok be valamit és ha a kicsit is pontatlanra sikerül akkor az általa továbbvitt vonalak is pontatlanok lesznek, ráadásul ahogy megy a chart egyre nagyobb mértékben - pont mint egy rosszul behúzott trendvonal.
Nem tudom a DAXal mi a bajod de szerintem jobban kereskedhető mint SPX500, különösen ami a költség/mozgás hányadost érinti. Ja most olvasom hogy azt írtad: sosem nézted komolyabban- hiba mert nagyon potens cucc. Kivéve amikor nem az

Üdv & take it easy!
No, igen, teljes mértékben jogos a felvetésed. DE! Jano, Chucky már sikeresen alkalmazza ezt a stratégiát. Ezt én tudom állítani, láttam nem egyszer eredményeket tőlük, szóval ez számomra megkérdőjelezhetetlen. Én valóban nem ez alapján hozom a döntéseimet, de nagyon powerfull cucc, meg kell hagyni!
Tehát már emiatt sem lehet azt mondani, senki se sikeres vele, hiszen máris itt van két fórumtagunk is. A chartolvasás egy dolog, ebben ez a technika jó.

Igen, chartot sem nézek, de nem a forexen! Amikor az irodában voltál, elmondtam, csak az amcsi session-re megyek be irodába, és délután az order flow alapján trédelek. Igen, mert a TopStepTraderhez ez kell nekem főleg, meg igazából megtetszett a cucc nagyon Reggeltől 3-4-ig csak chartolás, semmi más, és itthon

A vonalak hihetetlen, de elég jól stimmelnek a legtöbb esetben, még ezen a csöves fxcm-adatokon is. Határidős piacon a vonalak sokkal jobban illeszkednek, de még forexen is teljesen élvezhetők.

DAX nem érdekelt eddig, mert SPX-et néztem, és igen, épp a költség/volatilitás miatt érdekel itt forexen a DAX, semmi másért

No, de ne csak pofázzak, mutatom az olajat, ugyanazok a vonalak, mint pénteken, az esés előtt behúztam, csak meghosszabbítva. Én nem látok pontatlanságot Ezek nem trendvonalak, hanem a legutolsó mozgások üteméhez, lüktetéséhez idomulnak. Ezért működnek nagyon jól valószínűleg, bár én se tudok tudományos magyarázatot adni A lényeg, működnek a burda szabásminták


(Amúgy nem haragszom, meg semmi ilyesmi, csak mások se értsék félre a szándékodat. A határidős piac meg iszonyat jó dolog, onnan fog dőlni a lóvé neked is, ha tudsz adaptálódni a sok lehúzós bróker után. Egyébiránt nagyrészt azért is ezt a technikát taglalom, mert ez nem brókerérzékeny. 10-20 pipes stopok, 50-100 pipes targetek első körben. Igyekszem felelősen viselkedni, de szóljatok rám nyugodtan, ha nem így teszek Nem csinálok belőle gondot).

Ha kell valami a határidős piachoz, csak szólj!

És nem TP van alul amúgy, csak már nem engedi módosítani a képet. Szóval ezek a két vonal által érintett dolgok meg különösen erősek!5-ös R/R simán megvolt a legnagyobb stoppal is.
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-25, 14:06   #38 (permalink)
Szenior tag
 
Almostakbal logója
 
Csatlakozott: 14-04-22
Hely: Ahol nem is gondolnad
Összes hozzászólás: 287
Hírnév szint: 4
Almostakbal már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.Almostakbal már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Idézet:
shortosgyula eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése

Kanyarodjunk vissza a témádhoz: Nem néztem utána pontosan mi a rendszer csak az tűnt fel elsőre hogy kézzel húztok be valamit és ha a kicsit is pontatlanra sikerül akkor az általa továbbvitt vonalak is pontatlanok lesznek, ráadásul ahogy megy a chart egyre nagyobb mértékben - pont mint egy rosszul behúzott trendvonal.
Nem tudom a DAXal mi a bajod de szerintem jobban kereskedhető mint SPX500, különösen ami a költség/mozgás hányadost érinti. Ja most olvasom hogy azt írtad: sosem nézted komolyabban- hiba mert nagyon potens cucc. Kivéve amikor nem az

Üdv & take it easy!
Valoban, igen engem az erdekelne foleg mi alapjan kerulnek be a vonalak, vagy villa. Szukseges ennyi vonal? Gondolom a vonalak valamifele ala fole rendeltsegi viszonyban is vannak egymassal.
Mikor ertektelenedik el egy egy vonal?
Teged nem zavar ez a sok vonalka?
Almostakbal nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-25, 14:20   #39 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Igen, erre kicsit nehéz így itt válaszolni. Valójában még több vonal is lehetne
Szóval kell mindenképpen, hogy az első hozzászólásban lévő anyagok egy részét megnézze, akit komolyabban érdekel. Csak az én itteni blogom alapján nem fog menni, viszont én megmutatom gyakorlatban, élőben követve a technika erejét. Felrakok sok képet, hogy akik esetleg hónapokkal később nézik ezeket, azok is tudják, hogy hogyan működik folyamatában, ha az alapokkal tisztában vannak.

Én egyelőre nem bonyolítom itt túl, mert még sokféle vonal lehetséges, egyelőre a villákat, azok frekvenciáit, valamint az árfolyam frekvenciáit, és ezek párhuzamosait húzkodom be. Tehát lényegében a termék mozgásának frekvenciáit. Ez időtáv, és termékfüggetlen Ez a legjobb az egészben.

Az, hogy mi zavar, és mi nem, hát, nincsenek nagy igényeim Nem zavar amúgy. Én magamnak már nagyon kevés dolgot rajzolok fel. Ha egyáltalán.

Vonal akkor értéktelenedik el, ha már nem reagál rá az ár.

Itt az EURUSD, itt láthatod vissznézve a képeket, milyen szépen reagált rá a villa középvonalára (zöld vonal), be is jött a longom. Csak kötni kell, és kész
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-25, 14:24   #40 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Itt a kép, bocs!
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-25, 14:34   #41 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Az SPX sem totojázott, nehezebb volt elkapni, de az irány nem volt kérdéses.

Bekarikáztam nektek, ahol a párhuzamosokra reagált az ár. Elsőre elég nagy katyvasznak tűnhet, de ha foglalkozik vele az ember, ezerféleképpen le lehet trédelni ezeket. A vonalak mutatják az irányt is mindemellett.

Azaz, ahogy elég csak a vízszintes vonalakkal foglalkozni, ugyanúgy lehet csak a "ferde" vonalakkal is csodát tenni. Ezért mondom, tökmindegy a technika, ha tudsz hozzá idomulni. Ez viszont már nem rajzolgatás kérdése, hanem mentális felkészültségé, hité, kreativitásé, moneymanagement-é
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-25, 14:41   #42 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

De itt az arany is. Azóta nézzétek meg, mennyire működött ugyanaz a frekvencia, amit előzőekben behúztam.

Én mondom, nem tudom, miért, de működik a szemlélet. Persze lekereskedni teljesen más. Ez igaz. Én most csak ötletet adok itt remélem pár kezdőnek, vagy legalább spórolok nekik pár évet.
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-25, 14:48   #43 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Újrarajzoltam, hogy érthetőbb legyen. Aztán majd megnézzük, mikre hogy fog reagálni.
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-26, 09:06   #44 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Az arany most a hétre újabb frekvenciával indított.

Mindjárt átnézem az instrumentumokat.
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-26, 09:43   #45 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

EURUSD a vártnak megfelelően lassan kúszik felfelé. Ezen a páron a shortok erősebbek általában, de a longnál ez a lassú kúszás természetes
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png   barki-lehet-tozsdes-kepkivagas2.png   barki-lehet-tozsdes-kepkivagas3.png  

David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-26, 09:58   #46 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás Spx

No comment.
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-26, 10:01   #47 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Ezt rajzolta Chucky, és ez lett
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas-1-.png.PNG
Megnézték: 84
Méret:  84,6 KB
Azonosító:  9411   barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-26, 10:06   #48 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

No, már csak az arany várat magára.

DAX-ot is megnézzük mindjárt
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png   barki-lehet-tozsdes-kepkivagas2.png  
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-26, 10:59   #49 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás DAX-skicc

Ránéztem, néhány szabásmintát ez is tud azért Azonban nem ígérem, ezt is mindig követni fogom. A cél a főbb termékek bemutatása minden eszközosztályból (devizapár, index, nyersanyag) folyamatában. SPX, arany, olaj, EURUSD, GBPUSD, néha daxi is belefér. Kötvényeket nem tudok sajnos prezentálni, pedig azokat is érdemes lenne.
Csatolt kicsinyítések
barki-lehet-tozsdes-kepkivagas.png   barki-lehet-tozsdes-kepkivagas2.png   barki-lehet-tozsdes-kepkivagas3.png  

David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-09-26, 11:32   #50 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-05-19
Összes hozzászólás: 1.512
Hírnév szint: 8
David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.David Chateau már tett lépéseket hírnevének öregbítése felé.
Alapbeállítás

Kicsit várdogálunk, hét eleji zötykölődés.

Azért JPY-ken van mozgás, és itt-ott-amott.
David Chateau nem elérhető   Válaszol idézettel
Válaszol



Jelenlévő aktív tagok böngészik ezt a témát: 1 (0 tag és 1 látogató)
 
Téma eszközök
Megjelenítési módok

Hozzászólás szabályai
nem indíthatsz új témát
nem válaszolhatsz
nem csatolhatsz
nem javíthatsz hozzászólást

BB code is bekapcsolva
Pofik bekapcsolva
Az [IMG] kód bekapcsolva
A HTML kód kikapcsolva
Trackbacks are bekapcsolva
Pingbacks are bekapcsolva
Refbacks are bekapcsolva


Hasonló témák
Téma Téma szerzője Fórum Válaszok Utolsó hozzászólás
MT4 hiba, mi lehet? TMforex Kezdőknek 3 2015-05-30 19:49
Horváth András tőzsdeszakértő: Mennyi pénzt lehet keresni a világ tőzsdéin (ekönyv) KKKK Tőzsdei könyvek 32 2014-06-24 19:31
Melyik részvényben lehet nagy potenciál? Kisbefektető B kategóriás részvények 9 2013-10-28 17:25
TakeProfit! De melyik lehet eredményesebb? Batka85 Kezdőknek 19 2013-07-15 20:48


A pontos idő 19:39 , a GMT +1 időzóna szerint.


Powered by vBulletin® Version 3.8.4
Copyright © 2000 - 2017, Jelsoft Enterprises Ltd.