Tőzsde Fórum  

Vissza   Tőzsde Fórum > Befektetés egyéb formái > További befektetési formák

Válaszol
 
LinkBack Téma eszközök Megjelenítési módok
Régi 2011-11-05, 13:30   #1 (permalink)
Tag
 
dixo logója
 
Csatlakozott: 09-08-17
Összes hozzászólás: 83
Hírnév szint: 9
dixo a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás Befektetési lehetőségek átlagembereknek

Biztosan nem vagyok egyedül, aki a következő helyzetben van:
Fiatal, jól kereső viszonylag nagy megtakarítással rendelkező, azonban pénzügyekben annyira nem járatos. Több éve olvasgatom ezt a fórumot, ahol épp azért kötöttem ki, mert befektetési lehetőségeket kerestem.

Már volt szó mindenféle befektetési formáról többek közt ebben témában is
Havi rendszeres megtakarítás Gyakorlatilag az látszik, hogy biztonságos és bárki számára könnyen elérhető befektetések szinte nem hoznak semmit. Viszonylag jobb hozamokhoz pedig már rendszeres felügyelet sőt ami rosszabb: szaktudás is szükségeltetik. Nagyon vonz a tőzsdézés is mint olyan, de munka mellett jelenleg nem jut rá idő, tehát saját magam nem fogom tudni menedzselni a pénzem, már dönteni sem tudnék mi alapján. Ha minden igaz, a legjobb hozamokat egyébként ilyesmivel lehetne elérni és nagy álmom, hogy ezzel is komolyabban foglalkozzak, de ennek még nem jött el az ideje.

Szeretném, ha ki-ki leírná tapasztalatait, legyen az negatív vagy pozitív, hol és milyen formában érdemes tárolni a pénzt?

Kezdem jómagam:

Unit Liked: valóban magasak a költségei és nagyon rosszakat írtok róla. Hogy mennyire éri meg, az majd idővel derül csak ki számomra, eddig bíztam benne, de gyengül a hitem. Ami nagyon szimpatikus benne, hogy szakértői tanácsadást ígérnek, viszonylag sok alap elérhető és hosszú távon jóval nagyobb kamat érhető el, mint egy lekötéssel. Ha 10 év múlva összességében valóban szebb lesz az egyenlegem mintha 10%-kal kamatoztatnám bárhol máshol, akkor azt mondom megérte.

Quaestor: Mostani zord helyzetben persze az alapok sem teljesítenek valami fényesen, így a megtakarításom nagyját a Quaestor egyik kötvényében helyeztem el, ami 9% hozamot garantál (persze ebből lejön még a 16% adó).
Jelenleg ez a legjobb amit tanácsolhatnék magamhoz hasonlóakhoz: gyakorlatilag olyan mint egy lekötés, számlavezetési díj és rejtett költségek nincsenek, lekötéstől jóval szebb (de még mindig nem elég jó) hozam.

Milyen lehetőségek vannak még? Továbbá érdekel, hogy mik a reális hozamok az egy-egy befektetési formánál? Jelenleg úgy látom, hogy 10-12% az amivel számolni lehet, de ma még ennyit sem tudok kidolgoztatni a pénzemből (legfeljebb az UL hozhat ennyit, ha egyáltalán...)
Pl. aki komolyabban forex-ezik, és szakértője az milyen hozamokat tud csinálni? Konkrét tapasztalatok érdekelnek, nem a mesés elvek!

Aminek leginkább örülnék, ha volna egy tanácsadó személy, aki akár pénzért menedzseli a pénzem. Elmagyarázná, indokolná és átbeszélné velem a döntéseket. Létezik egyáltalán ilyen? Mit csinál az az ember, akinek van 5-10 folyamatosan hízó "felesleges" milliója, és abból passzív jövedelmet szeretne magának kovácsolni úgy, hogy tovább takarékoskodik illetve a pénzét is meg szeretné dolgoztatni?
dixo nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-05, 21:19   #2 (permalink)
Szenior tag
 
nemecsek logója
 
Csatlakozott: 11-07-27
Hely: UK
Összes hozzászólás: 133
Hírnév szint: 7
nemecsek már nem kispályás.nemecsek már nem kispályás.nemecsek már nem kispályás.
Alapbeállítás

Szia dixo. Ha rám hallgatsz: nem hallgatsz senkire. Hogy ki mit tud rövid-, középtávon kihozni, az a te szempontodból lényegtelen.

Ha valaki elért valamit ezen a területen, nem reklámozza magát, nem kérkedik, mert kialakult benne a legfontosabb dolog, ami ehhez a szakmához kell, ez pedig az: ALÁZAT.
Fegyelmezett (=alázatos) tanulás. 5-6000 órát már említettek vmelyik topikban. Lehet benne valami.
Fegyelmezett (=mechanikus, érzelmektől mentes stb.) döntéshozatal =pszcihológia, 50%-nak gondolom.

Nézzünk azért a lehetséges válaszlehetőségeket:
-ha valaki egy év alatt tartja a kezdeti tőkéjét, elhiszed?
-ha más azt mondja meg2x-ezi, elhiszed?
-ha 10x-ezi, elhiszed?
Általánosságban, ha egy hasonló kérdést felteszel, és pozitív választ vársz, akkor a számodra legkedvezőbb, de még a realitásérzékedbe teljesen nem ütköző választ fogod elhinni. Ellentmondás: amit te még reálisnak tartasz, a kérdésed meg pont erre irányul (a valóságban mi reális, csak hát sokan sokfélét mondanak..).

Idézet:
dixo eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
pénzért menedzseli
-arra gondoltál, hogy forexen ő kezeli? Ez miért lenne üzlet neki? Van saját számlája, rajta valószínűleg nagyobb összeggel.

A címválasztást gyakorold.
Ha nincs időd, a forexet ne akard megtanulni.
A szélhámosokat kerüld.
Ha a körülmények változnának, kezdd el a tanulást.
Amúgy meg én is csak osztom az észt.

piece
nemecsek nem elérhető   Válaszol idézettel
Hirdetések
Régi 2011-11-05, 21:34   #3 (permalink)
Szenior tag
 
nemecsek logója
 
Csatlakozott: 11-07-27
Hely: UK
Összes hozzászólás: 133
Hírnév szint: 7
nemecsek már nem kispályás.nemecsek már nem kispályás.nemecsek már nem kispályás.
Alapbeállítás

Dixo, félreértettelek, elolvastam mégegyszer amit írtál, én meg a forexre hegyeztem ki, én kérek elnézést. Forex tekintetében tartom a leírtakat.
nemecsek nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-05, 21:58   #4 (permalink)
Tag
 
dixo logója
 
Csatlakozott: 09-08-17
Összes hozzászólás: 83
Hírnév szint: 9
dixo a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Szia nemecsek!

Köszönöm a válaszod ennek ellenére. Elgondolkodtató amit írtál a hozamokkal kapcsolatosan... tehát egyáltalán mi az amit elhinnék. Nagyon is igaz! De ezért is várok konkrét tapasztalatokat, kinek hol mivel sikerült elérnie? Ez egyébként ennyire megfoghatatlan dolog?

Meg fogom tanulni, ahhoz kellő képen érdekel. Ugyanolyan izgalmas (és nehéz) mint az a szakma, amivel most a kenyerem keresem. Kitartás és tanulni akarás megvan, de erre tudatosan elszánt időt kell szorítanom, ami a mostani cégfejlesztések mellett még nem fér be (legalábbis nagyon szűkösen, abból meg csak a baj van).

Találtam most egy ilyen oldalt: http://www.penzugyeink.com/ Tetszik amiket írnak, valami ilyesmire volna szükségem, esetleg valaki hallott már róluk?
Csak nehogy az legyen a vége, hogy ez is valami átverés

Elnézést a topic címért, én is észrevettem, de nem tudtam már szerkeszteni csak a hozzászólásom
dixo nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-05, 23:05   #5 (permalink)
Szenior tag
 
nemecsek logója
 
Csatlakozott: 11-07-27
Hely: UK
Összes hozzászólás: 133
Hírnév szint: 7
nemecsek már nem kispályás.nemecsek már nem kispályás.nemecsek már nem kispályás.
Alapbeállítás

Nem az elírásra gondoltam, a kontrasztra utaltam, az átlagemberek bére és az anyagi helyzeted között, hogy egy lapon említed a kettőt, párhuzamot vonsz; de lehet csak én értelmezésemben. Ezen fel is húztam magam.
Hidd el a leghitelesebb adat az lesz, ha nyitsz egy demó számlát és ahogy időd engedi próbálgatod a kötéseket 1-2 hónapig. Én szurkolok neked, a kezdő merítsen a kezdő sikeréből, azzal tud azonosulni, azt elhiszi; részben ezért indítottam a topikom és olvasnám én is szívesen mások előrehaladását.

Idézet:
dixo eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Szia nemecsek!

Köszönöm a válaszod ennek ellenére. Elgondolkodtató amit írtál a hozamokkal kapcsolatosan... tehát egyáltalán mi az amit elhinnék. Nagyon is igaz! De ezért is várok konkrét tapasztalatokat, kinek hol mivel sikerült elérnie? Ez egyébként ennyire megfoghatatlan dolog?

Meg fogom tanulni, ahhoz kellő képen érdekel. Ugyanolyan izgalmas (és nehéz) mint az a szakma, amivel most a kenyerem keresem. Kitartás és tanulni akarás megvan, de erre tudatosan elszánt időt kell szorítanom, ami a mostani cégfejlesztések mellett még nem fér be (legalábbis nagyon szűkösen, abból meg csak a baj van).

Találtam most egy ilyen oldalt: http://www.penzugyeink.com/ Tetszik amiket írnak, valami ilyesmire volna szükségem, esetleg valaki hallott már róluk?
Csak nehogy az legyen a vége, hogy ez is valami átverés

Elnézést a topic címért, én is észrevettem, de nem tudtam már szerkeszteni csak a hozzászólásom
nemecsek nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-05, 23:28   #6 (permalink)
Adminisztrátor
 
Csatlakozott: 09-01-24
Összes hozzászólás: 376
Hírnév szint: 10
harzol elindult a hírnévhez vezető úton.harzol elindult a hírnévhez vezető úton.harzol elindult a hírnévhez vezető úton.harzol elindult a hírnévhez vezető úton.harzol elindult a hírnévhez vezető úton.
Alapbeállítás

Téma címében az elírást javítottam.
harzol nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-07, 18:40   #7 (permalink)
Tag
 
dixo logója
 
Csatlakozott: 09-08-17
Összes hozzászólás: 83
Hírnév szint: 9
dixo a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Köszönöm szépen Harzol!

Elnézést nemecsek, nem akartalak felhúzni Erre látod nem is gondoltam (és tényleg hálás lehetek a helyzetemért...). Annyit mondjuk hozzátennék, hogy ez bizony éveken át tartó nagyon kemény munka eredménye, amit egyetemi éveim alatt kezdtem el a bulik rovására. Ráadásul szülői támogatás nélkül, hisz mindketten munkanélküliek. Érdekes, hogy lehet épp ezzel támogattak, mert meg kellett tanulnom lábra állni.

Átlagemberrel azt szerettem volna kifejezni, hogy olyan hétköznapi emberek, akik nem értenek a pénzügyekhez. Nem ismerik jól a fogalmakat, nem képesek döntést hozni, mert nem értenek hozzá. Tényleg nem tudom, hogy a cégvezetők, orvosok, vagy bárki, akinek van nagyobb megtakarítása (örökölt mondjuk), az mit csinál vele, hova fordul?

Egyébként mese nincs, meg kell tanulni. Érdekel is, illetve azzal járok jobban hosszú távon ez biztos. Demóztam már, de eddig nem sok sikerrel A fórumot is rengeteget olvastam főleg tavaly, és nagyon tetszik. Rengeteg anyagot fel tudtam halmozni és hiszem, hogy ezek alapján ki is tudnék fejleszteni magamnak egy jó kis stratégiát, de ezt vagy normálisan csinálom vagy sehogy. Jelenleg nincs rá idő, de lehet át fogom szervezni az életem és az estéimet ismét erre szánni.
dixo nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-08, 09:34   #8 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 10-04-20
Összes hozzászólás: 27
Hírnév szint: 8
scapesound a hírnévhez vezető út elején jár.
Cool

Sziasztok!

Végigolvastam amiket írtatok korábban és azt kívánom Nektek, hogy komoly eredményeket érjetek el a forexxel! Én már jóideje "próbálokzok vele", azonban nem sikerült átütő ereményt elérnem. Azt viszont biztosan tudom, hogy el lehet érni kimagasló ereményeket, valamint ez már sokaknak sikerült. Számomra az is megnyugtató lenne, ha valaki a saját számlámon kereskedne, ill. egy befektetési alapba pakolnám a pénzem - a lényeg, hogy számítani tudjak egy folyamatos bevételre. Korábban már ide a fórumba is írtam, hogy keressek olyan tapasztalt befektetőt, aki már kipróbált egy ilyen opciót. A neten is böngésztem és ráakadtam egy blogra, amely pont az ilyen befektetésekkel foglalkozik.
http://kezeltszamla.blog.hu/ ez a címe. Az üzemeltetővel nm sikerült felvennem a kapcsolatot még, de az a célja a bloggal, hogy 4 kezelt számlás szolgáltatót végigvesz és kielemzi őket- teljesen objektíven, pont úgy, ahogy mi tennénk ( vagy kéne tennünk). Elég terjedelmes, de ez ad megfelelő alapot a részletes elemzésnek!

üdv!
scapesound nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-08, 19:28   #9 (permalink)
Tag
 
dixo logója
 
Csatlakozott: 09-08-17
Összes hozzászólás: 83
Hírnév szint: 9
dixo a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Végigolvastam a blogot, eddig nagyon tetszik amit ír. Kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőle végeredményben. Valóban jó volna kapcsolatba lépni az illetővel, nehogy csak egy jóelőre kitervelt reklámblogja legyen valamelyik cégnek
dixo nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-09, 07:49   #10 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 10-04-20
Összes hozzászólás: 27
Hírnév szint: 8
scapesound a hírnévhez vezető út elején jár.
Cool

Szia!

Az oldal gyorsan frissül és azt kell h mondjam, van súlya! Tényleg releváns infokon vezeti végig az érdeklődőt és véleményem szerint maga a blog üzemeltetője is érdeklődő. A különböző tulajdonságok tényleg a legjobbak és mivel engem is nagyon érdekelnek ezek a befektetési típusok utána is néztem ezeknek. Persze magamtól nm mentem volna ennyire utána az alábbi cégeknek. Eddig 3 befektetést tárt fel a blogger. Mindhármat megnéztem. Közülük a perfecto fx ről nm hallottam egyáltalán. Szerintem csak azért, mert itthon kb.1-2 hónapja érhető el. A különbség szembetűnő a másik kettővel - igényes oldal , leinfózható céges háttér,a svájci dukascopynál lehet számlát nyitni. Jah és a hozamok -ha ez mind megvan akkor ez tényleg jó! Azonban megvárom, hogy a 4 et végigvegye - nameg persze továbbra is keresek hasonló megoldásokat....
scapesound nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-09, 18:58   #11 (permalink)
Tag
 
dixo logója
 
Csatlakozott: 09-08-17
Összes hozzászólás: 83
Hírnév szint: 9
dixo a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Igen, van súlya és nagyon tetszik a cégek részletes kielemzés. Valóban szép példája annak, hogyan is kellene ezt alapjáraton bárkinek is megtennie (bár baromi sok munka ilyen részletesen utánajárni, ezért is külön köszönet neki!).

Várom én is mind a 4 elemzést. Eddig egyértelműen Perfecto FX. Szívesen váltanék pár sort egy olyan emberrel is, aki ezt már valóban ki is próbálta. Úgy látom, ez már csak idő kérdése, mert a blogírónk le fogja írni a tapasztalatait.
dixo nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-10, 07:20   #12 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 10-04-20
Összes hozzászólás: 27
Hírnév szint: 8
scapesound a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Szia Dixo!

Már évekkel ezelőtt is szükség lett volna egy ilyen összesített oldalra, amelyet persze nm valamelyik brókerház üzemeltet... Rengeteg ilyen befektetés van mostanság és nehezen lehet választani, azonban az általad említette cég, a Perfecto FX magasan a legszimpatikusabb. Ellenőrizhető céges háttér, nincsenek idióta költségek pl a quantumnál- havonta szerverhasználati -vagy milyen díj . Jah és az külön jó, hogy belinkelte egy aktív számlatörténetet. A dukascopy amúgy is egy etalon a tőzsdézők körében - bár az elszámolás elég érdekes, nm váltják vissza bázisdevizára, hanem amelyik párban kereskedtünk, aszerint történik a kimutatás. Én még megvárom a 4. et és ha azzal végez, felveszem a bloggerral a kapcsolatot, vagy a legjobb céggel.

Üdv
scapesound nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-10, 15:03   #13 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 10-04-30
Összes hozzászólás: 449
Hírnév szint: 8
fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.
Alapbeállítás

Idézet:
dixo eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Biztosan nem vagyok egyedül, aki a következő helyzetben van:
Fiatal, jól kereső viszonylag nagy megtakarítással rendelkező, azonban pénzügyekben annyira nem járatos. Több éve olvasgatom ezt a fórumot, ahol épp azért kötöttem ki, mert befektetési lehetőségeket kerestem.

Már volt szó mindenféle befektetési formáról többek közt ebben témában is
Havi rendszeres megtakarítás Gyakorlatilag az látszik, hogy biztonságos és bárki számára könnyen elérhető befektetések szinte nem hoznak semmit. Viszonylag jobb hozamokhoz pedig már rendszeres felügyelet sőt ami rosszabb: szaktudás is szükségeltetik. Nagyon vonz a tőzsdézés is mint olyan, de munka mellett jelenleg nem jut rá idő, tehát saját magam nem fogom tudni menedzselni a pénzem, már dönteni sem tudnék mi alapján. Ha minden igaz, a legjobb hozamokat egyébként ilyesmivel lehetne elérni és nagy álmom, hogy ezzel is komolyabban foglalkozzak, de ennek még nem jött el az ideje.

Szeretném, ha ki-ki leírná tapasztalatait, legyen az negatív vagy pozitív, hol és milyen formában érdemes tárolni a pénzt?

Kezdem jómagam:

Unit Liked: valóban magasak a költségei és nagyon rosszakat írtok róla. Hogy mennyire éri meg, az majd idővel derül csak ki számomra, eddig bíztam benne, de gyengül a hitem. Ami nagyon szimpatikus benne, hogy szakértői tanácsadást ígérnek, viszonylag sok alap elérhető és hosszú távon jóval nagyobb kamat érhető el, mint egy lekötéssel. Ha 10 év múlva összességében valóban szebb lesz az egyenlegem mintha 10%-kal kamatoztatnám bárhol máshol, akkor azt mondom megérte.

Quaestor: Mostani zord helyzetben persze az alapok sem teljesítenek valami fényesen, így a megtakarításom nagyját a Quaestor egyik kötvényében helyeztem el, ami 9% hozamot garantál (persze ebből lejön még a 16% adó).
Jelenleg ez a legjobb amit tanácsolhatnék magamhoz hasonlóakhoz: gyakorlatilag olyan mint egy lekötés, számlavezetési díj és rejtett költségek nincsenek, lekötéstől jóval szebb (de még mindig nem elég jó) hozam.

Milyen lehetőségek vannak még? Továbbá érdekel, hogy mik a reális hozamok az egy-egy befektetési formánál? Jelenleg úgy látom, hogy 10-12% az amivel számolni lehet, de ma még ennyit sem tudok kidolgoztatni a pénzemből (legfeljebb az UL hozhat ennyit, ha egyáltalán...)
Pl. aki komolyabban forex-ezik, és szakértője az milyen hozamokat tud csinálni? Konkrét tapasztalatok érdekelnek, nem a mesés elvek!

Aminek leginkább örülnék, ha volna egy tanácsadó személy, aki akár pénzért menedzseli a pénzem. Elmagyarázná, indokolná és átbeszélné velem a döntéseket. Létezik egyáltalán ilyen? Mit csinál az az ember, akinek van 5-10 folyamatosan hízó "felesleges" milliója, és abból passzív jövedelmet szeretne magának kovácsolni úgy, hogy tovább takarékoskodik illetve a pénzét is meg szeretné dolgoztatni?

Néhány pontatlansággal találkoztam az írásodban, de említetted, hogy nem ez a szakterületed.
Talán tudok segíteni, ha rászánsz egy órát egy találkozóra. A kereskedés mellett "civilben" befektetésekkel foglalkozom 15 éve és nem önjelölt tanácsadó vagyok, hanem rendelkezem az ehhez szükséges végzettséggel, jogosítványokkal is. Az általad írottakból arra gondolok, hogy valószínűleg nem a forex és nem egy kezelt számla lesz a megoldás az igényeidre.

Zárójeles apróbetűs megjegyzés: nem eladni szeretnék valamit, sőt egyáltalán nem fogunk tudni üzletet kötni, mert amivel én foglalkozom, az a szolgáltatás nagyobb beugró összeggel érhető el, mint az általad említett 5-10 millió.
Segítségem tényleg önzetlen és pénzügyi érdekektől mentes.

Ha érdekel, keress meg privátban.
fxtrader55 nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-11, 08:09   #14 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 10-04-20
Összes hozzászólás: 27
Hírnév szint: 8
scapesound a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Szia FXtrader55!

Olvastam az írásodat és biztos vagyok benne, hogy komoly szakmai tapasztalattal rendelkezel a befektetések terén! Körülbelül 2 hónapja keresek egy kiegyensúlyozott befektetési lehetőséget, ahova nem kell olyan nagyon magas indulási összeg. A kezelt számlás szolgáltatásról mi a véleményed?Esetleg tudsz valamilyen tippet adni, mit is érdemes megvizsgálnom?

Köszönöm válaszod!
scapesound nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-11, 13:27   #15 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 10-04-30
Összes hozzászólás: 449
Hírnév szint: 8
fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.
Alapbeállítás

Idézet:
scapesound eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése

A kezelt számla nem az én területem, ilyesmivel nem foglalkozom.
Véleményem természetesen van: 90%-ban gengszterség és/vagy dilettanizmus van mögötte.
Régebben voltak többen is az ismerettségemben akik mások pénzét kezelték. Egyiknek sem volt komoly vagyona, ezért próbált szerencsét (szó szerint) mások pénzével. Volt aki végül tőlem próbált kölcsönkérni, mert maffiaeszközökkel próbálták tőle visszaszerezni az elbukott pénzt. Volt olyan is, akinek én vezettem a számláját brókercégnél. Láttam minden tranzakcióját, ő is dilettáns volt. Ennek már sok éve. Azóta messze kerülöm őket és én sem brókerkedem.

Elég a nemzetközi vizeken körbenézni. Aki tényleg sikeres, sztárrá válik előbb-utóbb és csinál egy hedge fundot.

NE BÍZD A PÉNZED SOHA SENKIRE! TE HOZD MEG A VÉGSŐ DÖNTÉST A TRANZAKCIÓKRÓL, 100% KONTROLL LEGYEN A SZÁMLÁD FELETT!!!
Ha ez nem megy, akkor a kockázat nem neked való.
A befektetési eszközeid jelentős részét tartsd konzervatív termékekben. Spekulálj egy kisebb részével, így nem fogsz tönkremenni, viszont ha sikeres vagy, később az arányokon lehet változtatni.

Az a probléma, hogy az emberek 99%-a pillanatok alatt akar vagyonra szert tenni. Emiatt aztán jönnek a személyes tragédiák. Láttam már jónéhányat.
fxtrader55 nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-11, 14:30   #16 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 10-04-20
Összes hozzászólás: 27
Hírnév szint: 8
scapesound a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Szia!

Biztos vagyok benne, hogy számos negatív történetet tudnál mesélni nekünk az elmúlt évekből, amely a befektetések sikeréről- kudarcáról szólnak. A kezelt számlás szolgáltatás napjainkra eléggé biztonságos szerintem, mert az Általad emlegetett kontroll itt tényleg megvalósul, hiszen a szolgáltatók egyik részénél teljesen rálátsz a befektetésedre és megszüntetheted azt. Nem olyan régóta keresem az ideális befektetést, de pl a korábban említett blog alapján a Perfecto FX biztonsági szintje elég magas. De nyilván ez csak egy. Találhatunk még hasonlót is - ebben biztos vagyok. A svájci dukascopy bankkal akárki sztem. nm köthet szerződést pénzek kezelésére!
Véleményed szerint- milyen befektetésekbe kéne invesztálni? Ha diverzifikálom a portfóliómat, akkor egy kezelt számlás szolgáltató szted beleférhet? Mit javasolsz?

Üdv
scapesound nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-11, 20:08   #17 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 10-04-30
Összes hozzászólás: 449
Hírnév szint: 8
fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.
Alapbeállítás

Idézet:
scapesound eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Szia!

Biztos vagyok benne, hogy számos negatív történetet tudnál mesélni nekünk az elmúlt évekből, amely a befektetések sikeréről- kudarcáról szólnak. A kezelt számlás szolgáltatás napjainkra eléggé biztonságos szerintem, mert az Általad emlegetett kontroll itt tényleg megvalósul, hiszen a szolgáltatók egyik részénél teljesen rálátsz a befektetésedre és megszüntetheted azt. Nem olyan régóta keresem az ideális befektetést, de pl a korábban említett blog alapján a Perfecto FX biztonsági szintje elég magas. De nyilván ez csak egy. Találhatunk még hasonlót is - ebben biztos vagyok. A svájci dukascopy bankkal akárki sztem. nm köthet szerződést pénzek kezelésére!
Véleményed szerint- milyen befektetésekbe kéne invesztálni? Ha diverzifikálom a portfóliómat, akkor egy kezelt számlás szolgáltató szted beleférhet? Mit javasolsz?

Üdv

A kezelt számla biztonsága lehet, hogy már ebben az értelemben megoldott (friss tapasztalatom nincs mivel mostanában nem foglalkozom vele).
A biztonságot én nem erre értettem.
Bármikor kiszállhatsz? Jó marketingfogás. Mikor fogsz kiszállni? 10% bukónál? 20-nál? 50-nél? Lehet, hogy csak egy átmeneti kisebb drowdownról van szó, de ha nem, addigra már túl késő. Nem tudod, hogy hol kell befejezni, mert a rendszert nem Te működteted. Ha van egy jól letesztelt rendszerem és élesben olyan rendkívüli dolog történik, ami a teszteken soha, akkor logikus, hogy leállítsam. De ezt egy vagyonkezelés során (a kezelt számla valójában ez) nem tudhatom, mert csak az eredményt látom.

Lásd a másik fél motivációját is: KOCKÁZATMENTES PROFIT!!!
Ha nyersz, megkapja a sikerdíjat, ha veszítesz ő keres más ügyfelet. Ennél jobb üzlet kevés van
Más: tegyük fel, hogy két ügyféllel kötök szerződést. Egy Donchian breakout rendszert működtetek, minden egyes kitörést bekötök a megfelelő stoppal. Igen ám, de az egyik ügyfélnek csak a bull, a másiknak csak a bear szignált kötöm.
- Ha a piac trendel, az egyiknek nyerek, sikerdíjat kapok, a másik ügyfelet elvesztem.
- Ha a piac oldalaz, mindkét ügyfelet elvesztem
PÉNZT EGYIK ESETBEN SEM VESZTETTEM!

Ezzel el is mondtam a véleményem mindenfajta vagyonkezelési tevékenységről. Lássuk be, hogy a piacot legyőzni (= a kockázatmentes hozamot túlteljesíteni) hosszú távon (!) nagyon nem könnyű. Ezt tovább nehezíti a tranzakciók költsége. Mi van akkor, ha még sikerdíj is terheli a hozamot? Ezért van az, hogy a pénzpiaci alapok hozama kisebb, mint a bankbetéteké. Kb. annyival, mint az alapkezelői díj, vagyis az a költség, amiért "kezelik a pénzünket".

Aki tényleg tudja a tutit, annak nem célja, hogy pár ezer vagy pár tízezer dollárral sza...kodjon. Csinálhat egy alapot és dőlni fog a pénz hozzá.
Egy átlagos befektetési bankár ügyfélköre itthon kb. 3-10 milliárd forintos portfólióval rendelkezik, melynek nagyobb része konzervatív befektetést keres. Ha volna olyan befektetés, amivel kb. évi 10-12%-ot lehetne realizálni kockázatmentesen, akkor ennek 60-70%-a azonnal "átvándorolna" oda. Ilyen tanácsadóból van hazánkban kb. 150-200. Mennyivel jobb dolog mondjuk 50mrd-ot kezelni, mint néhány kezelt számlát?

A kezelt számlának van egy kétségtelen előnye (mármint a kezelőnek): nem publikus. Soha nem fog kiderülni, ha bukott, majd jön más balek. Ez az amit egy alapnál nem lehet megcsinálni.

Szóval érdemes egy kicsit elgondolkodni azon, hogy a másik félek mi az érdeke, mit tud letenni az asztalra és ha olyan ügyes, akkor miért azt csinálja amit csinál.

Ettől függetlenül nem akarlak lebeszélni, de mivel a véleményemet kérdezted, elmondtam: én nem hiszek benne.
fxtrader55 nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-12, 08:21   #18 (permalink)
Tag
 
dixo logója
 
Csatlakozott: 09-08-17
Összes hozzászólás: 83
Hírnév szint: 9
dixo a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Húha! Mindig oda lyukadok ki, hogy meg kell tanulni bánni a pénzzel, mese nincs. Valamelyik Kiyosaki-s könyben olvastam, hogy amennyire a szegénység is probléma, épp ugyanúgy a gazdagság is.

Tény, hogy másnak sosem lesz érdeke az, hogy nekem több pénzem legyen, inkább megszerezni szeretné ha látja, hogy itt van.

Visszatérve a fórum eredeti témájára: mivel ezen tudományág elsajátítása komoly feladat, mik a legjobb lehetőségek egy "tudatlan" ember számára.

1. pozitív és eddigi legjobb tapasztalatom a Quaestor. A napokban kaptam kamatkifizetést 9%-ra (a kamatból majd 16%-ot levontak adóra). Habár ez szerintem elég jó, keresem továbbra is a nagyobb hozamú lehetőségeket, még ha kockázatosabb is egy ilyen kötvénytől.

fxtrader55: megkaptad a privát üzenetem?
dixo nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-12, 20:55   #19 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 10-04-30
Összes hozzászólás: 449
Hírnév szint: 8
fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.fxtrader55 elindult a hírnévhez vezető úton.
Alapbeállítás

Idézet:
dixo eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Húha! Mindig oda lyukadok ki, hogy meg kell tanulni bánni a pénzzel, mese nincs. Valamelyik Kiyosaki-s könyben olvastam, hogy amennyire a szegénység is probléma, épp ugyanúgy a gazdagság is.

Tény, hogy másnak sosem lesz érdeke az, hogy nekem több pénzem legyen, inkább megszerezni szeretné ha látja, hogy itt van.

Visszatérve a fórum eredeti témájára: mivel ezen tudományág elsajátítása komoly feladat, mik a legjobb lehetőségek egy "tudatlan" ember számára.

1. pozitív és eddigi legjobb tapasztalatom a Quaestor. A napokban kaptam kamatkifizetést 9%-ra (a kamatból majd 16%-ot levontak adóra). Habár ez szerintem elég jó, keresem továbbra is a nagyobb hozamú lehetőségeket, még ha kockázatosabb is egy ilyen kötvénytől.

fxtrader55: megkaptad a privát üzenetem?

Megkaptam.
Kis türelmet kérek, néha csak "átfutom" a fórumot, máskor -amikor több időm van - írok is.
Hamarosan válaszolok...
fxtrader55 nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-13, 16:52   #20 (permalink)
Tag
 
dixo logója
 
Csatlakozott: 09-08-17
Összes hozzászólás: 83
Hírnév szint: 9
dixo a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Rendben és köszönöm! Nagyon türelmes vagyok
dixo nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2011-11-14, 11:30   #21 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 10-04-20
Összes hozzászólás: 27
Hírnév szint: 8
scapesound a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Tisztelt FX trader55!

Köszönöm, hogy válaszoltál! Rögtön látszik a szakismereted és a sokéves tapasztalat! Részemről azért érdekes a kezelt számlás befektetés, mert kimagasló -akár évi 50-70 % ot csak ezzel a módszerrel lehet elérni. Minden befektetésnél mérlegelnünk kell a hozam- kockázat arányát, így ha a tőkénket nagyobb százalékban veszélyeztetem több hozamot is várhatok el. Ez bármelyik, adott esetben devizatőzsdés kereskedésnél előfordul, hogy felméred a kockázatot és úgy szállsz be. Számomra nem kielégítő a többi "biztonságos " befektetés hozama. Évi 5-10 % vagy alapoknál 10-20 % jó esetben és számos + költség is felmerül. Én inkább kockáztatok kis összeggel, minthogy alig keressem és pénzem szinte másnak dolgozzon pl banknak.
scapesound nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2012-04-02, 15:21   #22 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 12-04-02
Összes hozzászólás: 1
Hírnév szint: 0
n.karoly1967 a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Tisztelt befektetőtársak, érdeklődők!

Alábbi levelemet a hónapok óta gyűrűzött harag és értetlenség szülte. Nem szoktam fórumokba beírni és ritkán is olvasom ezeket, viszont az egyik legjobb és leggyorsabb csatornának tartom jelen üzenetem/ értesítőm átadására. Olyan információkkal lettem gazdagabb az elmúlt hetekben/ hónapokban, amelyre minél több embernek szeretném felhívni a figyelmét!
Befektetni szánt összegemet egy fél éve helyeztem el a Quantum XXl nél. Elsőre nagyon megnyerő volt a lehetőség és vonzóak az elérhető hozamok. Már akkor is gyanús volt, hogy csak pluszos kötéseket látok a számlámon, de gondoltam, hátha megtalálták a „szent grált” és tényleg egy tökéletes rendszer része vagyok. Ugyanez a gondolatmenet sokakban lezajlódhatott, hiszen ez volt az egyik ok, amiért a Quantum xxl ekkora ügyfélkörre tett szert. A másik az értékesítési hálózat volt. Számomra visszatetszést váltott ki, hogy MLM ben értékesítenek egy komoly befektetési terméket, de engem az elérhető hozamok motíváltak, nem a hálózatépítés. ( A cég arculatára nem térnék ki, amely menthetetlen izlésficamról árulkodik- de nyílván nem a grafikai elemekkel akarták meggyőzni a tömegeket...) A program többször is szünetelt a befektetés ideje alatt, valamint lassan kiderültek a háttérben húzódó tulajdonosi és kereskedői személyek kiléte is. Ezek sem zavartak. Aztán Februárban kitört a botrány. A hónap közepén lenullázta a befektetéseket az Irbenisz, amivel együtt kiderült, hogy a kereskedést végző személyek és programjaik ugyanazok, mint a Quantumnál! Ez az összefonódás a Quantum csődjét vetítette előre. Nem kellett sokat várni, hogy „kiessenek újabb csontvázak a szekrényből”. Most hétvégén a Tadawul ( brókercég, ahol a quantum is fut) allokálták az egyes számlákon lévő visszaeséseket, így kiderült, hogy a háttérben 60-70-80 % mínuszt is elszenvedő számlák vannak. Ez a cég által kínált 70% tőkevédelmen jócskán túlvan. Nem kell kitérnem rá, mit is érzek befektetőként... Etikátlan, alantas, a haszonszerzés érdekében mindent elkövető csapatot ismertünk meg, akik rengeteg pénzt szedtek össze tisztességtelen „munkájukkal”. Ilyen leleplezés után nem kéne továbbiakban benn tartani a befektetéseket és aki tud száljon ki. Mivel áttért a Tadawul FX a equity alapú elszámolásra, ahhoz, hogy nyereség képződjön le kell dolgoznia a kereskedő robotnak ezt a hatalmas mínszt! Lássuk be, hogy az lenne a legnagyobb kockázat, ha tovább benn tartanánk a pénzeket. Ami az egész történetet megkoronázza, az nem más, hogy az összeharácsolt pénzből a kereskedő csapat létrehozott egy brókercéget XFX néven. Ez a brókercég fogja a hátteret biztosítani a további a Quantum XXL Red Team nevezetű befektetés mögött is! Ilyen horderejű csalás nem maradhat megtorlatlanul és ma tudomásomra jutott, hogy a tulajdonosi háttér ellen rendörségi feljelentés született!!! A legfrissebb, hogy mindezek után levonják maguknak a jutalékot, ezzel is tovább mélyítve a mínuszt, amelyet okoztak! Felháborító!
Bízok benne, hogy ez a rossz tapasztalat nem fogja végképp elvenni az embrek kedvét, hogy ha találnak egy másik lehetőséget az életben azt ne használják ki. Ez egy komoly lecke mindenki számára, azonban így már én is tudom, hogy mire kell figyelni a kezelt számlás szolgáltatás esetében. Példáúl arra, milyen brókercégnél kereskednek és a visszaesést megjeleníti e a cég vagy sem stb. stb. Az elvesztett összeget tanulópénznek fogom fel, de bízok benne, hogy máshol visszakeresem ezt. Remélem levelemmel sikerült rávilágítanom a Quantum XXL valódi működésére és ezáltal figyelmeztetni minden befektetőtársat és pénzügyi személyt!

Üdv.
n.karoly1967 nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2012-11-13, 11:06   #23 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 12-11-13
Összes hozzászólás: 1
Hírnév szint: 0
wtamas73 a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás Dixo

Szia

Olvastam a bejegyzéseidet
Ha még érdekel esetleg egy befektetési forma - saját cég, milliárdos forgalommal - keress meg kérlek, az elérhetőségeim valamelyikén privátban.
A címem: weisingertamas@gmail.com, 06 20 493 2305
Azért adom meg, mert semmi törvénytelen, simlis dolog nincs benne.
Annyit csak, hogy 2.5%-os tiszta haszon az, amit kínálni tudunk.
Ha felkeltettük érdeklődésedet, kérlek jelentkezz.

Köszönettel
WT
wtamas73 nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2013-01-16, 16:27   #24 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 13-01-14
Összes hozzászólás: 25
Hírnév szint: 5
Hoffi a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

A kisebb tőkével (3-400e Ft-al) rendelkező, de mégis befektetni vágyó közembereknek mit tudnak ajánlani? Közepes hozam és közepes kockázat amit el tudnék képzelni.
Hoffi nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2013-01-16, 22:03   #25 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-04-06
Összes hozzászólás: 374
Hírnév szint: 7
stingy elindult a hírnévhez vezető úton.stingy elindult a hírnévhez vezető úton.stingy elindult a hírnévhez vezető úton.stingy elindult a hírnévhez vezető úton.stingy elindult a hírnévhez vezető úton.stingy elindult a hírnévhez vezető úton.stingy elindult a hírnévhez vezető úton.stingy elindult a hírnévhez vezető úton.
Alapbeállítás

Idézet:
Hoffi eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
A kisebb tőkével (3-400e Ft-al) rendelkező, de mégis befektetni vágyó közembereknek mit tudnak ajánlani? Közepes hozam és közepes kockázat amit el tudnék képzelni.
előre is bocs, de erről ez jutott eszembe:
rendőr a szemtanúhoz:
-Hogy nézett ki az elkövető?
-hát, átlagos külső, átlagos magasság, meg olyan középkorú
mi Neked a közepes hozam? Alapkezelőnél pl infla +5% hosszú távon már nagyon jó, főleg ha minimális a kockázat. Erre van a PMÁK (Ft, infla+4%), PEMÁK (az eurós és euró infla+2,5%-ot fizet)
A hozam és a kockázat mindig kéz a kézben jár, nincs alacsony kockázat, magas hozam és fordítva sem.
Mi neked a közepes kockázat? mondjuk tőkére vetítve:5%, 10%, 25%, 40%?
Én pl még 15 éve simán elviseltem (némi nyugtatóval) 50-60%-os drawdownt, ma már arról kell győzködnöm magam, hogy a 3-4% nem is olyan sok
stingy nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2013-02-06, 12:18   #26 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 13-01-14
Összes hozzászólás: 25
Hírnév szint: 5
Hoffi a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Úgy értettem a kérdésemet, hogy ugye általában azt mondják, hogy ha a körülményekhez képest a legmagasabb hozam a cél, akkor a legnagyobb kockázatott kell vállalni. Kis hozam-elvárásnál alacsonyabb a kockázat. Én valahol a kettő közötti utat keresem.
Hoffi nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2013-03-03, 20:20   #27 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 13-03-03
Összes hozzászólás: 2
Hírnév szint: 0
kekcica a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás arany

Én azt mondom hogy ami most a legmegbízhatóbb befektetési forma az arany.
És ami a legjobb az átlag ember számára is elérhető.
kekcica nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2013-03-03, 20:21   #28 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 13-03-03
Összes hozzászólás: 2
Hírnév szint: 0
kekcica a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Befektetési arany.
kekcica nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2013-03-03, 22:53   #29 (permalink)
Szenior tag
 
Csatlakozott: 11-04-06
Összes hozzászólás: 374
Hírnév szint: 7
stingy elindult a hírnévhez vezető úton.stingy elindult a hírnévhez vezető úton.stingy elindult a hírnévhez vezető úton.stingy elindult a hírnévhez vezető úton.stingy elindult a hírnévhez vezető úton.stingy elindult a hírnévhez vezető úton.stingy elindult a hírnévhez vezető úton.stingy elindult a hírnévhez vezető úton.
Alapbeállítás

Idézet:
kekcica eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Én azt mondom hogy ami most a legmegbízhatóbb befektetési forma az arany.
És ami a legjobb az átlag ember számára is elérhető.
meg is tudod mondani, h miért jobb, mint bármi más, ami "átlagembernek" is elérhető?
miért fizikai aranyat vegyek holnap reggel, és ne pl államkötvényt, v norvég koronát?
(ha már szakmai fórumon vagyunk)
stingy nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2013-04-23, 13:29   #30 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 12-04-26
Összes hozzászólás: 23
Hírnév szint: 6
Kasper a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás

Figyelem! Olvassátok el Gyula legújabb infóit a 3TG kezeltszámlákról itt: http://forex.profikezdo.hu/forum/vie...hp?f=25&t=1394
Nem utólag kell keseregni, mikor már tutira elúszott a pénzetek!
Kasper nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-03-31, 15:26   #31 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 16-03-31
Összes hozzászólás: 2
Hírnév szint: 0
butchert a hírnévhez vezető út elején jár.
Alapbeállítás Investing Money

"Don't put all your eggs in one basket" that's the golden rule. Never put your investments in one company, diversify your portfolio. If you don't have money start with penny stocks and start to know the market first with that. But try and find a legit broker for penny stocks as there are many out there. Also you can refer to many online sites to learn more about penny stocks. The more you study the market, the more you grow, that's the way to survive in the market.
butchert nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-08-30, 09:10   #32 (permalink)
Új tag
 
Csatlakozott: 16-08-11
Hely: Budapest
Összes hozzászólás: 3
Hírnév szint: 0
Lehel.varga a hírnévhez vezető út elején jár.
Smile dollár

Hello srácok. Én a Jennet Yellen beszéde alőtt a dollára emelkedésére tipeltem, és hála Istennek sikeres voltam a kereskedésben. Sajnos nem nagy öszegel indultam és klikentettem a BUY-opcióra, de az én veleményem szerint szép összeget takatítottam be. Van még valaki aki a munkája mellet foglalkozis kereskedéssel? Aki vesztett is de nyert is? Szeretnék hozzám hasonlókkal chetelni,csevegni. A facebook oldalam : https://www.facebook.com/lehel.varga.10
Üdv
Lehel.varga nem elérhető   Válaszol idézettel
Régi 2016-08-30, 10:34   #33 (permalink)
Szenior tag
 
willow logója
 
Csatlakozott: 09-05-05
Hely: Ravazd
Összes hozzászólás: 796
Hírnév szint: 9
willow elindult a hírnévhez vezető úton.willow elindult a hírnévhez vezető úton.willow elindult a hírnévhez vezető úton.willow elindult a hírnévhez vezető úton.willow elindult a hírnévhez vezető úton.willow elindult a hírnévhez vezető úton.
Üzenetküldés Skype™-on keresztül willow részére
Alapbeállítás

Idézet:
Lehel.varga eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Hello srácok. Én a Jennet Yellen beszéde alőtt a dollára emelkedésére tipeltem, és hála Istennek sikeres voltam a kereskedésben. Sajnos nem nagy öszegel indultam és klikentettem a BUY-opcióra, de az én veleményem szerint szép összeget takatítottam be. Van még valaki aki a munkája mellet foglalkozis kereskedéssel? Aki vesztett is de nyert is? Szeretnék hozzám hasonlókkal chetelni,csevegni. A facebook oldalam : https://www.facebook.com/lehel.varga.10
Üdv
Ba....eg te melyik bolygón élsz? Ez az egész fórum csak arról szól, hogy ki, hogyan kereskedik. Véleményem szerint ez a beirás egy rossz kezdés volt. Valahogy meg kéne próbálnod újra. Mély tisztelettel.
__________________
willow
willow nem elérhető   Válaszol idézettel
Válaszol

Jelenlévő aktív tagok böngészik ezt a témát: 1 (0 tag és 1 látogató)
 
Téma eszközök
Megjelenítési módok

Hozzászólás szabályai
nem indíthatsz új témát
nem válaszolhatsz
nem csatolhatsz
nem javíthatsz hozzászólást

BB code is bekapcsolva
Pofik bekapcsolva
Az [IMG] kód bekapcsolva
A HTML kód kikapcsolva
Trackbacks are bekapcsolva
Pingbacks are bekapcsolva
Refbacks are bekapcsolva

Hasonló témák
Téma Téma szerzője Fórum Válaszok Utolsó hozzászólás
Tartós Befektetési Számla - TBSZ Moki Kezdőknek 10 2016-12-10 11:49
Befektetési arany GSz Árutőzsde 40 2015-08-12 17:51
NUTEX Befektetési Nyrt Somesz B kategóriás részvények 6 2011-04-05 08:25
TCB részvény - TC Befektetési Nyrt Kisbefektető B kategóriás részvények 1 2011-04-04 14:01
Bróker cégeken kívüli lehetőségek? zsolt19dvlo Brókercégek 3 2010-03-27 16:43

A pontos idő 00:19 , a GMT +1 időzóna szerint.

Powered by vBulletin® Version 3.8.4
Copyright © 2000 - 2017, Jelsoft Enterprises Ltd.