Magyar Tréderek Közössége

Közlemény

Collapse
No announcement yet.

Bárki lehet tőzsdés

Collapse
X
 
  • Szűrés
  • Idő
  • Mutat
Clear All
new posts

  • Bárki lehet tőzsdés

    Sziasztok!

    Ez a topic amolyan kedvcsináló, és egy ilyen személyes blogféleség lesz, ha már féléves évfordulóm van éppen, és nap-éj egyenlőség Címadó ötlethez Fellegi Tamás könyve inspirált. Elő is adott a Traders' Night-on.

    Én bevallom, nekem sokat adott ez a fórum az elmúlt 5 és majdnem fél itteni évemben. Jóval többet, mint amennyit én vissza tudnék tenni itt a közösbe, de egy kicsit igyekszem, úgy érzem, igazán sokat köszönhetek tényleg Nektek és persze harzolnak!

    Azt sem tartom kizártnak, hogy indítok egy demószámlát, és megpróbálom rajta bekötni a tisztán MarketGeometry-nek megfelelő jeleket, idén még úgyis előfizetek az Ensign-ra. Ilyenre lenne igény egyébként? Kötéseket kielemezve persze. Bár ebben jól jönne más MG-s gyakorlata is, még nekem sincs túl sok. Nem ígérek semmit, nem is szeretnék, egyszerűen jó gyakorlás lenne nekem is, viszont mégse éles, így sok terhet nem rakna rám. Ez amolyan homokó lenne, ami jó kis feladatot ad nekem is. Véleményem szerint nem "csak" az alkalmazott technikától függ a siker. Sőt, nagyon nem csak.

    Nyugi, nincs szereplési vágyam, se megfelelési kényszerem sem Csupán emlékszem a kezdetek kezdetén, milyen jól jött volna, ha valaki tud egy nyomorult rendszert jól működően bemutatni egy számlán. Hátha sikerül kis motivációt adni a kezdőknek. Anno nekem jól jött volna. Számomra ennek már nincs jelentősége, de hátha másoknak még igen!

    Amit tudni érdemes, azok az előzmények!

    Ez a kezdőtopic Chucky műhelyében van főleg, valamint Jano, marcelhossa hozzászólásai utalnak még az MG-re, régen kockasseggu is spuxos volt De erla01 is megfordult már a spuxon, meg sokan mások is. Jano, Chucky, marcelhossa a nagy mestere az MG-nek igazán. Nekik rendkívül sokat köszönhetek. Ahogy Almási Ár****k, Szancsik Levinek, Herpai Nándinak, Szoboszlai Atinak, Szepesi Szilnek, Bagdi Istinek is más tőzsdei tudások terén
    Ingyenes anyagokat összeszedem mégegyszer a MG-témakörből:

    -interactivebrokers.com webinárok, industry sponsored alatt, Tim Morge és Shane Blankenship
    -Mircea Dologa könyv, Tim Morge könyv
    -www.medianline.com
    -www.marketgeometry.com
    -www.coghlancapital.com
    -ezek Youtube-csatornái
    -Jano, Chucky, marcelhossa Traders' Night-os videói: https://www.youtube.com/watch?v=Rl1ux67kxXchttps://www.youtube.com/watch?v=j6QpS_wCBaQ
    -egyéb, torrenten fentlévő anyagok tőlük.

    Akik ismertebbek, és képviselik tehát: Tim Morge, Shane Blankenship, Paul Coghlan. Azért ez a szemlélet kerülhetne itt bemutatásra, mert szerintem többről szól, mint egy technikai elemzés, de ez kiderül a tananyagokból. Látásmódot ad. Kiindulási alapnak kiváló technika! Természetesen nem csak ez az egy jó technika van!!!! Én ezt tanulom, olvasom sokat mostanában. Jano szerint "aki ez alapján nem tanul meg trédelni, az sehogy."

    Aztán én szoktam videókat is csinálni, meg nem teljesen így kereskedem. Sőt! De tetszik ez a technika. Egyébként a Victory-rendszer is legalább ennyire hatott a mai stílusomra, trédjeimet ma is a TraderCentrum kódjaival menedzselem. Ott a blog is erről a technikáról szól. Ennek alapjait Szoboszlai Attilától kaptam.

    Egyik közelebbi célom a TopStepTraderen egy Combine teljesítése Erre még gyúrnom kell. Határidős piacokon egyéb eszközöket is használok az irodában, például DOM, MarketProfile, Footprint,, vagy Tape, tehát főleg order flow-elemeket. A TopStep teljesen más dolgokat követel meg, mint a forex, más eszközök is rendelkezésre állnak, ezért gyúrok még rá. (Egyébként "könnyebb" a határidős piac, viszont csak azoknak javaslom, akik már sikereket értek el évek óta forexen! Eleve havi több száz dolláros a költsége, ha valaki rendesen akarja csinálni. Teljesen más világ.)

    De ezekről az order flow-cuccokról max. egy-két videót teszek majd fel, ja, igen, van csatornám, később esetleg közzéteszem, nincs rajta titok, azonban ezen még gondolkodom. Elvégre magamnak csinálom a videókat, nem tudom, mennyit lehet külsősnek profitálni ebből.

    Könyvajánlóim teljesen kezdőknek:
    Brian Tracy: Phoenix seminarium
    Eckhart Tolle: Új Föld
    Alexander Oakwood: Mikor mondjunk nemet, és hogyan?

    Akik ezeket átrágták, azoknak pedig ezek:
    Edwin Lefévre: Egy spekuláns feljegyzései
    Martin Schwartz: Pit Bull
    Darvas Miklós: Hogyan nyertem kétmillió dollárt a tőzsdén?
    és persze Fellegi Tamás: Bárki lehet tőzsdés című könyve.
    És itt a Tőzsdepszichológia topic!

    Első körben több nem is kell, de persze én is olvasok mindig valamit menet közben is, most épp ezt: One good trade

    A videóm a kezdetekkel kapcsolatban itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=1qigEpSu_PY

    A tőzsdés jelmondatom: Make money every day!

    Első körben 3 hónapig tervezem vezetni ezt a topicot ilyen blogszerűen. Akinek van kedve, irodába bejöhet bármikor, csak írjatok az info(kukac)tradersnight.hu címre.
    HunTraders.co.uk/invite/tradersnight - Magyar Tréderek Közössége - Események, Oktatás, Élő Chat - Csatlakozz hozzánk Te is

  • #2
    Szia David!

    Szuper ötlet! Már egy párszor végignéztem youtube-on a videóidat és a spux.hu videókat is. Most meg szegény Marcelhossat fárasztom a kérdéseimmel...Ha elindítod, akkor legalább meg lehetne beszélni a látottakat.
    Hajrá!

    Hozzászólás

    • #3
      Turbo eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése

      Akkor egy kis érdekes bemelegítésképpen

      A technika nagy erőssége a frekvenciavonalak. Az olaj sokszor behódol nekik.
      Csatolt fájlok
      HunTraders.co.uk/invite/tradersnight - Magyar Tréderek Közössége - Események, Oktatás, Élő Chat - Csatlakozz hozzánk Te is

      Hozzászólás

      • #4
        Remek kezdeményezés Dávid! Igyekszem mihamarabb átrágni magam a linkeken, hogy tudjak értelmes dolgokat is kérdezni

        Hozzászólás

        • #5
          falcon eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
          Remek kezdeményezés Dávid! Igyekszem mihamarabb átrágni magam a linkeken, hogy tudjak értelmes dolgokat is kérdezni
          Közben figyeljétek az olajat
          HunTraders.co.uk/invite/tradersnight - Magyar Tréderek Közössége - Események, Oktatás, Élő Chat - Csatlakozz hozzánk Te is

          Hozzászólás

          • #6
            Olaj kezdődik

            Itt az arany, továbbra is csak az alap frekvenciavonalak. Néha még én se hiszem el.

            Pullback-nél short természetesen!
            Csatolt fájlok
            HunTraders.co.uk/invite/tradersnight - Magyar Tréderek Közössége - Események, Oktatás, Élő Chat - Csatlakozz hozzánk Te is

            Hozzászólás

            • #7
              David Chateau eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
              Akkor egy kis érdekes bemelegítésképpen

              A technika nagy erőssége a frekvenciavonalak. Az olaj sokszor behódol nekik.
              Hát, akkor megpróbálom :
              - naposon az ár a bear villa sliding parallel-jénél van
              - H1-en egy erős szint + Fibo 61,8
              - tick charton meg szerintem valami fordulós jelet várhatsz, bár ebbe nem vagyok olyan biztos, mert longos villát , meg mintha action-reactiont látnék

              Szabad a gazda!

              Hozzászólás

              • #8
                Nagy előnye a technikának, hogy a TP, SL is jól definiálható, valamint, hogy idővel növekszik a célár jellemzően!

                No, ennyi mára, mindent a szemnek, semmit a hülye gondolatoknak

                EURUSD sajnos nem jött eléggé fel a tökéletes short belépőig, de a villába visszalépésnél nagyobb stoppal bevállalható volt. Célár a párhuzamos közepe, ami kvázi egy centerline, de akár a bull villa median-ja is kiváló!
                Csatolt fájlok
                HunTraders.co.uk/invite/tradersnight - Magyar Tréderek Közössége - Események, Oktatás, Élő Chat - Csatlakozz hozzánk Te is

                Hozzászólás

                • #9
                  Turbo eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                  Hát, akkor megpróbálom :
                  - naposon az ár a bear villa sliding parallel-jénél van
                  - H1-en egy erős szint + Fibo 61,8
                  - tick charton meg szerintem valami fordulós jelet várhatsz, bár ebbe nem vagyok olyan biztos, mert longos villát , meg mintha action-reactiont látnék

                  Szabad a gazda!
                  Hibátlan meglátás!

                  A tickcharton ez a belépő tipikus:

                  -visszateszt a letörés után, ezt nagyon szeretem, éééés
                  -pont egy frekvenciavonalról fordul le, amit a letörés adott ki! Bezár a bar a vonal érintése után, és short szűk SL-lel! Bár lejjebb sikerült belépnem sajnos, hagyom aludni
                  Csatolt fájlok
                  HunTraders.co.uk/invite/tradersnight - Magyar Tréderek Közössége - Események, Oktatás, Élő Chat - Csatlakozz hozzánk Te is

                  Hozzászólás

                  • #10
                    David Chateau eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                    Sziasztok!

                    A tőzsdés jelmondatom: Make money every day!
                    May the trading Gods be on your side DC! Ha megengedsz egy jó szándékú építő jellegű kritikát: a jelmondatod outcome oriented, de szerintem jobb lenne egy process oriented kitűzés. Én hiszek az ilyen dolgok erejében mint a jelmondaté (mert irányt ad az agyadnak, főleg ha ezt sokszor elismétled egy nap során), ezért gondoltam megemlítem. Az hogy csinálsz e pénzt egy nap vagy nem, teljesen másodlagos, mert ha van egy olyan rendszered mely szerint minden trade-ben van egy bizonyos mértékű statisztikai edge, akkor a legfőbb hogy kövesd a rendszered. Az én jelmondatom nagyjából I want to be the most disciplined trader who learns from his mistakes.

                    Hozzászólás

                    • #11
                      XXX eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése

                      Szia XXX!

                      Köszönöm az építő jellegű kritikát. Igazából ez egy kicsit összetettebb nálam. Sokáig túlgörcsöltem én is ezt az egészet. A helyzet az, hogy a piacozást én úgy fogom fel, mint egy játék. Ezzel megbotránkoztatást fogok írni lehet, de ha egy picit belegondolsz a helyzetembe, érthető talán. Sokáig stresszeltem, és teljesítménykényszerem volt, amíg Árpi azt nem mondta, onnantól fog menni, ha feladom az egészet. Valahol igaza volt. Kijöttem a suliból, persze elmehetnék mást is melózni, de ezt választottam (volt suli mellett vállalkozásunk, ott döntöttem el). És persze itt van a többi tőzsdés egykorú társam, huszonévesen mi még jóformán semmit se tudunk az életről, és kissé naívan állunk a világhoz. De éppen ez segített ebben a szakmában. És így érthető, miért van e "lazaság", de nem hanyagság! Emiatt ez a vicceske mondat lett a jelmondatom. Egyébként van erejük, bár őszintén szólva túl nagy jelentőséget nem tulajdonítok neki.

                      Azért csak alakultak éjjel a dolgok, olajam ébredezik EURUSD hogyhogy nem, a medianline-ról pattog?
                      Csatolt fájlok
                      HunTraders.co.uk/invite/tradersnight - Magyar Tréderek Közössége - Események, Oktatás, Élő Chat - Csatlakozz hozzánk Te is

                      Hozzászólás

                      • #12
                        Keep it simple stupid vagy valami hasonló.

                        http://forum.tozsde.hu/attachment.ph...9&d=1474612160

                        Biztos hogy ez az?

                        Miért váltasz gyökeresen új módszerre sok év után?

                        Hozzászólás

                        • #13
                          shortosgyula eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                          Keep it simple stupid vagy valami hasonló.

                          http://forum.tozsde.hu/attachment.ph...9&d=1474612160

                          Biztos hogy ez az?

                          Miért váltasz gyökeresen új módszerre sok év után?
                          No, igen, jó a kérdés! Nem váltok egyáltalán. Saját hülyeségem, de magamnak is jó feladat több technikát alkalmazva mindegyikkel sikeresnek lenni Amióta ezt megértettem, ez is lehetséges. Egyelőre jól állok A kereskedésben a technika egy dolog, a flow a lényeg, amikor elkap az élmény, amit itt már leírtak előttem. Innentől tényleg tökmindegy a technika, ha mozog a piac. Egyébként sem mondanak egymás ellen, a moneymanagement, a pszichó ugyanúgy kell. Itt azért az MG-ről beszélek főleg, mert például kezdőknek ehhez nagyon sok jó ingyenes tananyag elérhető, és tényleg működik. Az én valódi rendszerem nyilván sokkal szubjektívebb, arról is tehetek ki képeket, nem gond, csak az nem lesz érthető feltétlen, és nem akarom idekeverni. Egyébként egyszerűbb számomra sokkal nyílván
                          HunTraders.co.uk/invite/tradersnight - Magyar Tréderek Közössége - Események, Oktatás, Élő Chat - Csatlakozz hozzánk Te is

                          Hozzászólás

                          • #14
                            Chucky-val rajzoltunk, egy potenciális beszálló
                            Csatolt fájlok
                            HunTraders.co.uk/invite/tradersnight - Magyar Tréderek Közössége - Események, Oktatás, Élő Chat - Csatlakozz hozzánk Te is

                            Hozzászólás

                            • #15
                              Ehhh, arany nem tesztelt vissza, irányt adta szépen mindenesetre.
                              Csatolt fájlok
                              HunTraders.co.uk/invite/tradersnight - Magyar Tréderek Közössége - Események, Oktatás, Élő Chat - Csatlakozz hozzánk Te is

                              Hozzászólás

                              Working...
                              X