Nagyon érdekes volt az elejétől visszaolvasni fórumot. Az a része is, hogy hogyan fejlődött a klub és hogy milyen feltételezéseket és támadásokat kellett maga alá gyűrni a szervezőknek, gondolok itt arra, hogy fórumozók részéról néha indokolatlan harag, kételkedés és bizalmatlanság zúdult a klub vezetői felé.
De az a része számomra még érdekesebb volt, ahogyan haladt az ember oldalról-oldalra látszott, hogy mennyi ember ugrott neki ennek a "tőzsde dolognak", hatalmas nagy motivációval és elánnal és mennyi ember várta ettől a meggazdagodását.
Többen külön blogot indítva, mások csak fórumozgatva voltak jelen, de mind bíztak vagy éppen biztosak voltak benne, hogy ők pedig ebből, ezzel esznek milliomosok.
És végül a probálkozók szinte mindannyian eltűntek, abbahagyták, kikoptak. Nagyon alacsony számú kisebbség maradt csak akik még ma is aktívak.
Pedig a sikeresség reményében induló tőzsdei tanoncok között több szakma is képviseltette magát, voltak itt mérnökök, programozók vállalkozók, közgazdászok, katonságtól is szóval eléggé szerteágazó volt az, hogy ki épp milyen végzettséggel, tapasztalattal és gonodolkodásmóddal vág neki a tőzsde/forex világának. MÉGIS oly kevesen élték túl eme "kegyetlen szakma" megpróbáltatásait.... és akik túl is élték kérdés, közöttük mennyi az akiknek az oktatásból egyátalán nincs bevételük.
Szóval szerintem a kérdés adja magát. MIÉRT?
Mi kell ide ami a legtöbb embernek nincs? Vagy csak kevés volt a kitartás, a fejlődni akarás, elszántság a szenvedélyesség bennük?Nem voltak elég kitartóak és kevés ideig tűrték a pofonokat és a nehézségeket?vagy talán a kreativitásuk kevés? Nem hinném, hogy a logikával voltak gondok közdaszdászok, programozók esetén.

Hozzászólás