Közlemény

Collapse
No announcement yet.

27%-ra emelkedik az ÁFA

Collapse
X
  • Szűrés
  • Idő
  • Mutat
Clear All
new posts

  • 27%-ra emelkedik az ÁFA

    Most jelentették be, hogy jövőre 27% lesz az ÁFA és egy csomó egyéb adó is emelkedni fog.
    Megszűnik az adójóváírás, emelkedik az egészségügyi hozzájárulás mértéke.

    Azért nyitom itt ezt a témát, mert sok gazdasági kérdésekben jártas fórumozó fordul itt meg. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, nem elsősorban a Fidesz kormányról, Matolcsy Györgyről, hanem a most bejelentett adóemelésekről és közép-hosszútávú gazdasági hatásukról.

    Úgy gondolom ez alapvetően kihat mindannyiunk életére, Magyarország gazdaságára és így a vállalatok teljesítményére, részvényárfolyamokon és hozamokon át pedig a tőzsdére is.

  • #2
    Kezdeném rögtön a saját véleményemmel:

    Sokkal célravezetőbbnek éreznék bárminemű költségcsökkentést, mint további adóemelést. Az elvonás mértékének a növekedése csak növeli az adóelkerülők arányát, nő a feketegazdaság is.
    A hiány mérséklése szükségszerű, drasztikus lépésekre volt szükség, ám én mégis kétségbeejtően rossznak tartom ezt az irányt. Már így sem akar senki adót fizetni, már így is rengetegen keresnek más megoldásokat.

    Nincs jó üzenete annak, hogy a munkám után egyre kevesebb pénzt látok viszont és itt most mindegy, hogy az ÁFA emelése miatt nem lesz kevesebb a jövedelmem, hisz ha egyszer minden megdrágul, akkor ugyanott vagyok...

    Anélkül, hogy mélyebben belemennék a politikába úgy érzem, hogy a mai nap nagyon sokak szemét fel fogja nyitni és rájönnek, hogy nincs kolbászból a kerítés. Sajnos alternatívát sem látok, mert azzal egyetlen ellenzéki párt se fog kampányolni, hogy ő mivel csökkentené a hiányt.

    No. Várom mások szakmaibb és mélyrehatóbb véleményét is.

    Hozzászólás

    • #3
      Kisbefektető eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése

      Egy alapjaiban elhibázott gazdaságpolitikát láthatunk, amely párosulva egy világgazdasági válsággal nagyon rossz következményekhez fog vezetni. Vannak még támogatói, de a szemek fel fognak nyílni. Ha máshogy nem a pénztárcán keresztül, mert sokaknál akik nem látják át a folyamatokat csak ez az egy dolog amit észrevesznek. Sajnálom, hogy ez így van.
      Facebook: https://www.facebook.com/pages/Live-...446651?fref=nf

      Hozzászólás

      • #4
        Szerintem is, viszont az meglep, hogy ennyire nem érdekli az embereket ez a dolog. Lehet csak addig míg nem érezzük a bőrünkön?

        Hozzászólás

        • #5
          Kisbefektető eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
          Szerintem is, viszont az meglep, hogy ennyire nem érdekli az embereket ez a dolog. Lehet csak addig míg nem érezzük a bőrünkön?
          Igen. Nem mindegy, hogy valakinek azt mondják, hogy "kapsz egy pofont" vagy valóban kap egyet. A másodikat már érzi.

          Az a vicc, hogy az állam költségvetése és súlya irdatlanul magas Magyarországon. Mégis ebben a hatalmas költségvetésben azokon a területeken nincs és nem jut pénz ahová kellene, viszont óriási összegek folynak olyan területeken, ahol az égvilágon semmi értelme nincs. Ez így megy évtizedek óta. Most viszont a megnyirbálás (ha van, hiszen ez a költségvetés egyértelműen bevétel orientált, hogy fedezni tudjon egy gigaállamot és egy alapjaiban elhibázott adórendszert) megint ott történik ahová pénzt kellene tenni, és ott nem ahol le kellene építeni.

          A másik probléma a jövő egyértelmű felélése. Ennek a legjobb példája a nyugdíjrendszer olyan irányú megváltoztatása, amiből minden épeszű ország kifelé menekül, mert a demográfiai adatok alapján fenntarthatatlan vagy ha mégis, akkor lehet majd menni nyugdíjba 70 akárhány évesen jóval kevesebb nyugdíjért (vásárlóerőn számítva) mint most. Ellenben azt a pillért felszámolták amivel alapvetően kiegyensúlyozható lett volna a rendszer, attól kezdve, hogy a pénztárak elkezdtek volna kifizetővé válni néhány éven belül. Felszámolták, hiszen az embereknek valós alternatívája nem volt, mintegy kényszerpályán vissza kellett vonulniuk egy ingatag lábon álló rendszerbe. Felszámolták, mert kellett a pénz az államnak többek között az elhibázott adórendszer támogatására. Természetesen be lehetne vezetni az un. svéd modellt, vagyis azt, hogy állami rendszer van és egyéni számlák. Ezzel egy probléma van. A svéd rendszer alapja az elegendő jövedelem, amelyből az emberek tudnak és akarnak félretenni tudatosan gondolva a jövőjükre. Vagyis van akarat és svéd korona mellé.
          Magyarországon az a probléma, hogy nyugodtan kimondhatjuk, hogy ha a 3 millió koldus országa nem is vagyunk, de legalább 3 millió hatalmas anyagi gondokkal küzdő ember országa valószínűleg igen. Ennek csak egy oka a svájci frankban történt eladósodás, de éppen úgy oka a mesterségesen alacsony bérezés. Hihetetlenül rövidlátó az a politika és gazdasági döntésmechanizmus amelyik nem érti meg azt, hogy az alacsony bér az égvilágon senkinek sem jó. Nem jó az embereknek mert nincs pénzük. Nem jó a magyar vállalkozásoknak mert nincs hazai vásárlóerő. Nem jó az államnak mert a nem létező gazdaság nem fog adóbevételt szolgáltatni. Szóval senkinek sem jó és ennek megisszuk a levét folyamatosan.
          Természetesen a jövő évi költségvetés tovább növeli a szakadékot értelmetlen társadalmi feszültségekhez vezet. Természetesen mivel Magyarországon a valós teherviselő réteg szervezettsége egyenlő a nullával, a vezető politikai elit (itt nyugodtan mondhatjuk, hogy nem csak most, de az elmúlt 20 évben végig) büntetlenül bármit megtehet.
          Én úgy érzem, hogy az emberek nem is értik, hogy mi történik, vagy nem érdekli őket. De a "nem megszorítások" szépen lassan és biztosan beléjük fognak marni, ha érdekli őket ha nem.

          Természetesen lenne megoldás, csak ahhoz politikai elitváltás kellene.
          Facebook: https://www.facebook.com/pages/Live-...446651?fref=nf

          Hozzászólás

          • #6
            Kisbefektető eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
            Most jelentették be, hogy jövőre 27% lesz az ÁFA és egy csomó egyéb adó is emelkedni fog.
            Megszűnik az adójóváírás, emelkedik az egészségügyi hozzájárulás mértéke.

            Azért nyitom itt ezt a témát, mert sok gazdasági kérdésekben jártas fórumozó fordul itt meg. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, nem elsősorban a Fidesz kormányról, Matolcsy Györgyről, hanem a most bejelentett adóemelésekről és közép-hosszútávú gazdasági hatásukról.

            Úgy gondolom ez alapvetően kihat mindannyiunk életére, Magyarország gazdaságára és így a vállalatok teljesítményére, részvényárfolyamokon és hozamokon át pedig a tőzsdére is.
            A jövőbeni kilátásokról:
            http://www.mfor.hu/cikkek/FT__Kozep_...uroovezet.html

            Az Áfa emelésről,és mindennemű adóemelésről meg továbbra is az az én véleményem,hogy a luxusállamot kellene ehelyett felszámolni,és a 700000 fős közalkalmazotti réteget drasztikusan csökkenteni.(ezzel együtt persze az egyetemek számát,önkormányzatok számát,állami hivatalok számát is csökkenteni kell).
            Meg kellene érteni,hogy luxus államot nem lehet eltartani egy "közép europai termelési központban",(mert állitolag a cél az,hogy magyarország termelési központ legyen).
            Nem lehet egy termelési központban az sem,hogy emberek százezrei,millioi állami juttatásokból éljenek,hol azért mert sok gyereke van,hol azért mert nem képes dolgozni "egészségügyileg",hol azért mert hátrányos helyzetűnek érzi magát,meg még van erre vagy 20 féle indok.
            Az sem megy egy termelési központban,hogy a munkavállaló a fizetésének a felét kapja kézhez,a többit meg elviszi az állam.
            Az sem megy egy termelési központban,hogy a fizetést ugyan meg kapja a dolgozó,estleg kisebb adót fizet,de amikor el akarja azt költeni mindennapos szükségleteire,vagy akár luxus árucikkekre,(mert bizony az ember szeretné élvezni is a munka gyümölcsét,ilyen a természete),akkor a pénz elköltésekor húzzák le,mert kell a pénz a luxusállamra továbbra is.
            Enyém a galaxis leggyorsabb hajója!

            Hozzászólás

            • #7
              A korábban sokat szidott Bokros Lajos, aki szerintem az egyik legjobb szakember, nyilatkozott valamelyik nap és sajnos sok mindenben igaza van. A jelenlegi kormánynak egyetlen gazdaságpolitikai célját sem sikerült megvalósítania eddig és az irány se nagyon látszik."Sem növekedés nem lett, sem munkahely, sem költségvetési egyensúly, sem jólét nem keletkezett."

              Érdemes elolvasni.

              http://www.origo.hu/uzletinegyed/hir...a-kormany.html

              Hozzászólás

              • #8
                fxtom eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése

                Magyarországon ha egy jó szakember a politika zűrös útjára lép,akkor sajnos általában rendre átszelleműl,és felveszi a "semmi sem jó,amit a másik párt csinál"hozzáállást.
                Én nem mondanám hogy a jelenlegi gazdaságpolitika olyan rossz,sőt azt mondanám sokkal jobb mint az elődöké volt.(Az eredmények sosem 2 év alatt jönnek,ezt minden közgazdász tudja,csak vagy bevallja,vagy nem.)
                De ez kevés.Amíg a GDP arányos újraelosztás mértéke ilyen magas,addig mindegy hogy egy adót minek nevezünk,lehet az Áfa,vagy teljesítmény ado,vagy szja,vagy bármi,nem változik sokminden.
                Az igaz,hogy ha a munka költsége csökken,akkor jobban megéri egy országban termeltetni,de ettől még nem akar majd több ember dolgozni.Sőt,ha a fizetéséért semmit nem tud venni,esetleg csak élelmiszert,hogy tudjon holnap is dolgozni,(és 27%-os áfát fizetni többek közt),akkor ugyanúgy nem éri meg neki,mint eddig.
                Az pedig luxus,hogy a dolgozo emberek bére kicsi,de a rájuk telepedett állam meg luxusnagy!Túl sok magyarországon a reálszférából,és az azok alkalmazottai bérének adójábol(legyen az bármilyen áfa,vagy egyéb fogyasztási,használati,környezeti,vagy luxusnak nevezett ado) élni megakaró -rossz szó,de nem jut eszembe jobb-ingyenélő.
                Azon kellene eltűnődni,hogy a versenytársainknál,vegyük például szlovákiát,
                -nincs iparelűzési adó,mégis meg tud élni az önkormányzat.Vajon miért?
                -19% az áfa,nem 27!,mégis meg tud élni az állam.Vajon miért?
                -a vállalkozások személygépkocsi vásárlásainál vissza lehet igányelni ezt a kicsi áfát is,mégis megél az állam.Nálunk nem lehet ezt megtenni.Vajon miért?
                -Ugyanezen gépjárművek benzinszámláiból is vissza lehet igényelni az áfát,mivel az természetes,hogy a vállalkozás költsége.Nálunk nem!Miért?
                -ott nincs osztakélado!Itt ehhez képest horribilis.Mégis megél a szlovák állam,a magyar nem tud enélkül létezni.Vajon miért?
                És még sorolhatnám sajnos..
                Enyém a galaxis leggyorsabb hajója!

                Hozzászólás

                • #9
                  Amivel még egyetértek:
                  http://www.origo.hu/uzletinegyed/hir...abbiakban.html
                  Enyém a galaxis leggyorsabb hajója!

                  Hozzászólás

                  • #10
                    Érdekes cikk ez is. Mondjuk a politikai hovatartozás tényleg mindig eltorzítja az egyébként jó szakemberek véleményét is, de azért Bokros 90%-ban jól látja a dolgokat. Szerintem kisebb bajban lenne Mo., ha lenne szava a gazdaságploitikában. Arra azért kiváncsi lennék, ha elküldenék az általad említett 700000 közalkalmazott felét, mit kezdene az ország a 350 ezer újabb munkanélkülivel. Mert a munkanélküliség az egyik legnagyobb probléma így is, az 1 millió új munkahely pedig kb -100000-nél tart... Szóval nem tudom, hogy ez a lépés mit váltana ki rövid távon.
                    Na mindegy, politizálni úgy se szeretek, csak gazdaságpolitizálni. Addig is megyek egy kicsit shortolni... abból nem szokott baj lenni.

                    Hozzászólás

                    • #11

                      Azt nem szabad elfelejteni,hogy egy állami alkalmazott fix kiadást jelent az állam részére!A munkanélküli pedig annyi kiadást jelent,amennyit az állam megszab a törvényekben,és addig,amig az a törvényekben le van írva.Ez nagy különbség!
                      Továbbá:
                      Ha egy állami alkalmazott 200000 forintba van az államnak,
                      akkor ha ugyanez az ember a vállalkozásoknál dolgozik,akkor kb 80000 forintot fizet be az államkasszába.
                      Az államháztartás egyenlege szempontjából pedig ez úgy néz ki,hogy
                      az előző esetben -200000 kiadás amiből 80 000 ft visszajut az államhoz,tehát 120000 netto kiadás,
                      a másik esetben pedig 80000 ft netto bevétel.
                      A kettő egyenlege pedig 200000 ft egyenleg javulás,mivel megszabadult az állam netto 120000ft kiadástol,ellenben 80000 bevétele keletkezik még plusszban.Ezt pedig a magán cégek termelik ki!Ez egy honap.Ezt be kell szorozni 12x,aztán azt be kell szorozni 350000 x.(egy évre vetítve).
                      Kiszámoljam?

                      (természetesen nem gondolom,hogy egyből lehet 350000 munkahelyet teremteni,de azon az úton kell menni,mert hosszú távon lehet!!)
                      Enyém a galaxis leggyorsabb hajója!

                      Hozzászólás

                      • #12
                        Tényleg sok az állami alkalmazott. Ha nem is 350000 fővel de körülbelül 200000 fővel mindenképpen le lehetne csökkenteni a létszámot. Ennél több már az állam működését megakasztaná véleményem szerint pillanatnyilag, de azért reális lehet egy jól működő állam esetében a 300-350000 fő is. Természetesen ezt szinte lehetetlen lenne egyszerre elküldeni, mert a feszültséggeneráló hatása óriási lenne gazdasági, szociális és társadalmi szempontból egyaránt. A fő probléma az, hogy a nemzetgazdaság felszívóképessége pillanatnyilag borzasztóan gyenge szinte semmi. Sajnos azonban amikor egyébként működött a gazdaság akkor sem tettek semmit a létszámcsökkentés érdekében. Pedig egyébként egy normálisan működő gazdaságnál ez a létszám évi 20-25000 fővel csökkenthető lett volna vagyis körülbelül 8 maximum 10 év alatt ez a probléma kifuttatható. Természetesen az is igaz, hogy ezt okosan kell végrehajtani és nem a szokásos fűnyíró elven. Nyilvánvaló, hogy némi szakértelemmel pontosan felmérhető, hogy egy adott munkakör vagy nevezzük inkább munkafolyamat esetében felmérhető, hogy mi az optimális létszám amivel elvégezhető. Ha ez megtörténik akkor máris leépíthető a felesleges munkaerő, amit természetesen nem magára hagyva, hanem különböző programokon keresztül (átképzés és mi egyebek piaci igény szerint) szépen ráereszthető a piaci alapú gazdaságra a felszívóképesség függvényében. Csak ami az elmúlt mondjuk 20 évben történt az ebből a szempontból elvesztegetett sőt bűnösen felhasznált idő volt. Miért? Azért mert ha volt is létszámleépítés az mindig koncepció nélkül zajlott. Így alakulhatott ki az, hogy vannak olyan állami rendszerek ahol nincs létszám (pl az egészségügy) miközben más területeken (pl közlekedési cégek adminisztratív állománya vagy minisztériumok Aktatologató Főosztályai) meg gigalétszámok vannak. Megdöbbentően torz rendszer kb. nulla hatékonyság mellett.

                        Egyébként csak összehasonlításképpen Magyarországon kicsit több mint 4 millió fő a munkaképes létszám amiből persze sokan munkanélküliek. Nevezzük inkább ezt a tömeget gazdaságilag aktívaknak vagy azzá tehetőknek. Ennek a létszámnak a 17,5% dolgozik az állami szektorban vagyis kb 700000 fő. Ez mindenképpen sok.
                        Németországban ez 2010-ben 11,7% volt. Ausztriában körülbelül 400000 közalkalmazott van ami az aktív munkavállalói réteg tekintetében szintén kb. 11-12%.
                        A két példából látható, hogy az átlag 12% a két országban holott a fejlettségi szintjük lényegesen magasabb. Ami még fontosabb a létszám eloszlás egyenletesebb, tehát nem az van, hogy a kórházban nincs orvos (bizonyos területeken egyébként van létszámhiány), de mondjuk a minisztériumban egymásba érnek az irodákban, hogy legyen mit kerülgetni. Akinek volt már dolga például a német hatóságokkal az tudja, hogy bár a németek mindent képesek nagyon jól leszabályozni(egy csavar betekeréséről képesek két oldalon beszélni a használati utasításban), viszont mégis működtetik a rendszert és igen jól. Nekem volt szerencsém látni, hogy vizsgáztatnak autót, hogy történik egy cégalapítás és bizony nem úgy mint nálunk. Mindezt kevesebb létszámmal.

                        Ha belegondoltok ez az óriási közszféra borzasztóan megdrágítja az államot és ezen keresztül elsősorban pont annak a munkaadói rétegnek az életét, amire építeni kellene egy normális gazdaságot (a magyar nem az) vagyis a hazai vállalkozásokét. A multit nem veszem ide mert ők alapból rengeteget spórolnak a béreken és az ahhoz kapcsolódó költségeken, ha mindezt a saját országukban kellene megoldani. De a hazai vállalkozások megfulladnak, nemhogy létszámot növeljenek. Örülnek ha túlélik a válságot, hiszen a kereslet beszűkült, viszont a költségeik nem csökkentek. A Mercedes vagy az Audi nyilván nem fog csődbe menni, hiszen a termékeinek a piaca nem Magyarország hanem olyan ahol megvan a felvevő piaca a prémium kategóriának, amit nevetséges költségekkel készítenek el, de persze ez a termék árában nem fog látszani.

                        Egykét szó a 27% áfához. Önmagában nem ezzel van a probléma, hiszen van arra példa, hogy a fogyasztási adók felé tolják el az adórendszert. Szerintem egyébként szerencsésebb megoldás ez vagy a vagyon típusú adó, mint a jövedelem adó. Egészen egyszerűen azért mert a kiskapuk az adózásban jobban bezárhatóak, az adók jobban beszedhetőek. csak az a gond, hogy ez az áfaemelés nem ezért történt, hanem egy szimpla adóbehajtás. Lesz ez még rosszabb is amikor elfogy a nyugdíjpénz és ott állunk nem 3 hanem 5-7% os hiánnyal mondjuk 2013-ban. Már most is érezhető, hogy az áfán kívül mennyi mondvacsinált adó van vagy lesz bevezetve a jövőben. Szerintem a nemzetgazdasági tárcánál erre külön gondolkodó munkacsoport van. A népegészségügyi adó vagy az ebrendészeti adó (ez a két példa jutott eszembe hirtelen) mindenről szól csak nem a deklarált célokról.

                        Pedig ezt induláskor lehetett volna másképpen csinálni, úgy hogy végül is ki hosszabb, ki rövidebb távon jobban járt volna és nem kellett volna visszanyúlni a New Deal programhoz a munkanélküliség kezelésére.
                        Facebook: https://www.facebook.com/pages/Live-...446651?fref=nf

                        Hozzászólás

                        • #13
                          Ezt talán már azzal el kellene kezdeni, hogy sorba felszámolják minden területen az idióta, és felesleges túlszabályzásokat.
                          Párom már háromszor járt az önkormányzatnál, mert minden ügyintéző mást mond neki. Amelyik irat egyik ügyintézőnek nem volt megfelelő múlt héten, azt most a másik szó nélkül elfogadta.
                          Vagy tegnapi hírekben: A 2 éve több millióért vásárolt óvodai mászókák, amik az akkori előírásoknak megfeleltek, most már nem felelnek meg. Szétbontás, kuka, vagy javítás, átalakítás.
                          Minden szinten a pénzlenyúlás megy. Több éve fodrászatot nyitottam egy társasházban. ÁNTSZ vízminta vizsgálatot ír elő, hátha hajmosásra nem megfelelő az a víz, amit az ott lakók ivásra használnak.
                          Ha ezek továbbra is megmaradnak, hiába is lesz kevesebb ember, mert nem fognak tudni ennyi "munkát" elvégezni.
                          Látogasd meg a Forex Klub weboldalát, kövess Facebookon, Youtubeon!

                          Hozzászólás

                          • #14
                            archenius eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                            Ezt talán már azzal el kellene kezdeni, hogy sorba felszámolják minden területen az idióta, és felesleges túlszabályzásokat.
                            Párom már háromszor járt az önkormányzatnál, mert minden ügyintéző mást mond neki. Amelyik irat egyik ügyintézőnek nem volt megfelelő múlt héten, azt most a másik szó nélkül elfogadta.
                            Vagy tegnapi hírekben: A 2 éve több millióért vásárolt óvodai mászókák, amik az akkori előírásoknak megfeleltek, most már nem felelnek meg. Szétbontás, kuka, vagy javítás, átalakítás.
                            Minden szinten a pénzlenyúlás megy. Több éve fodrászatot nyitottam egy társasházban. ÁNTSZ vízminta vizsgálatot ír elő, hátha hajmosásra nem megfelelő az a víz, amit az ott lakók ivásra használnak.
                            Ha ezek továbbra is megmaradnak, hiába is lesz kevesebb ember, mert nem fognak tudni ennyi "munkát" elvégezni.
                            Az Aktatologató Fő(al)osztályokra mindig kell "munka". Ha nincs akkor generálnak, mert ezzel a saját fontosságukat hangsúlyozzák.
                            Facebook: https://www.facebook.com/pages/Live-...446651?fref=nf

                            Hozzászólás

                            • #15
                              ALTERMAN eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                              Magyarországon ha egy jó szakember a politika zűrös útjára lép,akkor sajnos általában rendre átszelleműl,és felveszi a "semmi sem jó,amit a másik párt csinál"hozzáállást.
                              Ha itt konkrétan Bokrosra gondolsz akkor rá a fenti állítás nem igazán illik.
                              Alapvetően mögötte már nem áll politikai párt, másrészt ő van olyan önfejű, hogy nagyon nem lehet őt politikailag beskatulyázni. Annak idején amikor a Horn kormány tagja volt, nem is volt nála erőszakosabb miniszter. Körülbelül minden kormányülésen benyújtotta lemondását, mert nem értettek egyet a miniszterek és a pártfunkcionáriusok a gazdaságpolitikájával, ő meg nem volt hajlandó engedni. Egészen addig maradt a kormányba amíg át tudta verni az elképzeléseit.
                              Hogy ez jó volt, vagy sem az már más kérdés, de tény, hogy nagyívben tett a pártérdekekre.

                              Amikor a szakadék szélén Horn felkérte pénzügyminiszternek, kért néhány nap gondolkodási időt, utána meg egy sajtpapíron lefirkantotta, hogy milyen feltételekkel vállalja a miniszterséget és szerinte mit kell csinálni. Horn azt mondta: "Lajos ha ezt megcsináljuk, abba belebukik a kormány" "Természetesen. És akkor mi van"- így Bokros. Szóval Horn mindjárt mint politikus vizsgálta a kérdést ami Bokrosnak nem volt több mint egy közgazdasági feladvány.

                              Így szól az anekdota. Persze a pontos igazságot nem tudjuk.
                              Facebook: https://www.facebook.com/pages/Live-...446651?fref=nf

                              Hozzászólás

                              Working...
                              X