Sziasztok!
Úgy döntöttem elindítok egy Challenge-t az FTMO-n. Mivel a környezetemben nem sok emberrel tudok beszélni a tőzsdén szerzett élményeimről (sajnos az a tapasztalatom, hogy az emberek 90%-a még mindig szerencsejátékként tekint erre a témára, mint ahogy az online pókerre is..), ezért szeretném kiírni magamból és megosztani veletek ezeket. Láttam, hogy 1-2-en már próbálkoztak korábban az FTMO-val inkább kevesebb mint több sikerrel, mindenesetre szívesen veszem, ha valakinek van tapasztalata esetleg úgy is, hogy már túl jutott a kihíváson, és megosztja velem.
Jó pár éve izgatja a fantáziámat a tőzsde világa. De csak kb. fél éve kezdtem el aktívan foglalkozni vele. Év elején nyitottam is egy demo számlát FX Pro-n. Először voltak próbálkozásaim különböző stratégiákkal, amiket olvastam vagy láttam, de valahogy egyik sem feküdt nekem és nem is hozták meg az elvárt eredményt. Viszont mindig tanultam belőlük és újabb dolgokra jöttem rá, és szép lassan kikristályosodott a saját stratégiám. Az új stratégiának hála eredményes 1 hónapot zártam a demo számlán, elégedett voltam vele. Viszont utána már nem motivált egyáltalán, hogy folytassam a demozást. Ellenben fölösleges millióm sincs amit könnyű szívvel rá áldoznék a projektre. Ezért döntöttem az FTMO mellett, mivel így viszonylag kis összeggel lehet kezelni egy korrekt méretű számlát.
A stratégiáról röviden annyit, hogy trendkövető skalp stratégia. M5-ön kereskedem, H1-en azonosítom a fő trendet és M5-ön várom a belépőt a fő trend irányába. Amiben eltér a nagykönyvekben leírtaktól, hogy az RR értékem 2:1. Tudom, hogy eretnekségnek hangzik, de nálam sokkal jobb pszichos hatása van ha sok zöldet látok és kevés piros lezárt pozit, nem pedig fordítva.
Első körben a Free Trial-t fogom kipróbálni, hogy szokjam a feltételeket, aztán utána ugrok neki élesben.
Remélem velem tartotok minél többen, hogy picit felkavarjuk a fórum álló vizét is.
bb1122

Hozzászólás