Magyar Tréderek Közössége

Közlemény

Collapse
No announcement yet.

ForexEgyetem

Collapse
X
 
  • Szűrés
  • Idő
  • Mutat
Clear All
new posts

  • ChyberBoB eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Az első számlámon amit nyitottam 7000 usd-t helyeztem el 2010ben, ez le ment 5000ig. egy év alatt, pedig csak részvényeztem napon belül, 4*es tőkeáttétellel. / kb azt sem tudtam, hogy mit csinálok/
    /Mielőtt bárki azt mondaná, hogy ennyi pénzzel nem lehet daytradelni az amerikai tőzsdén, igaza is lenne, csak van egy olyan suli akiken keresztül lehet nyitni 3000 usd-vel számlát. Költségek nagyok, de ez az ára a kis pénzes day trade lehetőségének/.
    Amikor elmentem a Petiékhez, megismerkedtem a stratégiával, el kezdtem napon túl kereskedni, mivel ők is mondták, hogy minden kezdő ezzel kezdje, ha jót akar magának, mert így mentálisan is játékban tud maradni és megismerkedik egy fontos alap termékkel a részvénnyel. Innen majd lehet más termékekkel is hatékonyabban kereskedni. Fél év alatt az 5000 vissza ment 7000ig, ekkor már olyan dolgok is le estek, hogy költség a kereskedésben. Nyomozgattam és rá jöttem, hogy az IB az egyik legolcsóbb bár ide már bele kell nyúlni a zsebbe. Akinek van erre pénze az megteszi, akinek nincs az kitűzheti célként, addig is megtanulhat demóba kereskedni, míg össze kaparja rá a lóvét. Nagyobb számlán többet lehet keresni, de ehhez el kell viselni nagyobb kockázatot. Amit megtanultam, hogy kezdőként a játékban maradás a legjobb cél, nem a pénz keresés, és a mentális játékban maradás pedig a kulcs. Vagyis, nem szabad olyasmit csinálni amitől az ember hitét veszti, és többé nem kereskedik. Kicsiben kezdtem 10$os kockázattal részvényezni, amikor még nem ez volt a fő profilom, hogy lássam a rendszerem működését élesben anélkül, hogy sokba kerülne. Ha van egy olyan rendszered, amit te találtál ki magadnak, amit más tréderektől lestél el, könyvekből olvastál vagy tudom is én. Tudod a DD-t ami azért fontos, hogy a csődkockázatot tudd kezelni, tudod az elvárt értékét, és legfőképpen azt, hogy mennyit tudsz mentálisan elbukni úgy, hogy közben a kereskedésre való képességed és hajlandóságod nem sérül, akkor már tudod növelni a megkeresett pént mennyiségét is a kockázat növelésével.

    Az én rendszerem elvárt értéke 0,2
    Ez azt jelenti, hogy 100 tréd után, ha a piac is úgy akarja, akkor 1%os kockázati szint mellett 20%ot tudok összekapálni.
    Ez lehet, hogy 3 hónap, de az is lehet, hogy csak 1. Ez is a piactól függ, nem attól, hogy H1ről le megyek M5-re és akkor hamarabb meg lesz a 100 tréd.
    Nem vagyok mohó, elfogadom amit kapok a piactól és azt is, hogy 100 trédből kb 10 olyan lesz amivel normális pénzt tudok keresni, a többi csak -1R és +1R között mozog. Mentálisan ezt is el kell fogadni.
    Ezeket kezdetben nehéz volt megértenem, mivel nem így gondolkodtam, ahogy most, hanem úgy ahogy az iskolában tanultam/államiban/.

    Ahhoz, hogy ezeket az ember el tudja fogadni, folyamatosan kell dolgoznia magán.

    Én nem a piaccal harcolok, hanem saját magammal, és ez szerintem egy soha véget nem érő harc. Minden nap más én mégis minden nap ugyan azt csinálom, semmin sem változtatok, minden le van írva, és minden trédemet kielemzem! Megnézem, hogy mi volt a vesztő trédem oka, mit vonhatok le belőlle tanulságnak és mit kell tennem, hogy a jövőben ezt a hibát nem kövessem el többet.

    A kérdésedre a válaszom: Igen, ebből élek.

    Amerikai piacon kereskedek, napon belül SPY-al és napon túl részvényekkel.
    Ma pl gap zárást játszottam SPYon, ami be is jött, bár itt az R/R 1:1 mivel a gap bezárásának az esélye kb 70%.
    Napon túl benne vagyok a VZ-ben és a WMT-ben. Már egyikben sincsen kockázat. Amit lehet, hogy ma bekötök, ha jó lesz a hozam kockázat az a BAC és az AXP mind a kettőt longra természetesen.

    Forexezni ritkán szoktam, nem szeretem, mert az még nekem is magas Olyasmivel kereskedni ami abszolúte nem létezik
    Részvényeknél még meg van az a feelingem, hogy veszek valamit.

    Jó hosszúra sikerült, remélem megválaszoltam vele egy pár kérdést.

    Amit leírtál, az gyakorlatilag mint a falra hányt borsó az ilyen helyen!
    Holnap, ha még nem ma, azt fogja itt tőled mindenki számon kérni hogy bizonyítsd be amit mondasz! Tedd ki a myfxbookra, hitelesítsd a számládat és tedd közszemlére, vagy bárhova, hogy bele lehessen kötni abba amit csinálsz, lehessen szidni valamit, okot találni arra hogy egyének miért sikertelenek és miért a másik a hibás, mert ő meg pénzt vesz ki erről a piacról.
    Ne érts félre, nem magamra gondolok, de majd figyeld csak meg.

    A Magyar ember nem tud örülni (Szerintem ez Finnugor genetikai hiba bennünk) a másik sikerének.
    Meg fogod itt kapni hamarosan a magadét, abban biztos lehetsz.
    Az eredményesek a vesztesek ellenségei ebben a szakmában.
    (Vagyis inkább fordítva )

    Egyébiránt meg gratulálok, jól csináltad!
    Megérdemled a sikert, akár honnan, akár mennyiért is szerezted meg.
    Ne foglalkozz senkivel, csináld továbbra is azt amiben hiszel és ami a célod!

    Hozzászólás

    • Tomy eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
      Amit leírtál, az gyakorlatilag mint a falra hányt borsó az ilyen helyen!
      Holnap, ha még nem ma, azt fogja itt tőled mindenki számon kérni hogy bizonyítsd be amit mondasz! Tedd ki a myfxbookra, hitelesítsd a számládat és tedd közszemlére, vagy bárhova, hogy bele lehessen kötni abba amit csinálsz, lehessen szidni valamit, okot találni arra hogy egyének miért sikertelenek és miért a másik a hibás, mert ő meg pénzt vesz ki erről a piacról.
      Ne érts félre, nem magamra gondolok, de majd figyeld csak meg.

      A Magyar ember nem tud örülni (Szerintem ez Finnugor genetikai hiba bennünk) a másik sikerének.
      Meg fogod itt kapni hamarosan a magadét, abban biztos lehetsz.
      Az eredményesek a vesztesek ellenségei ebben a szakmában.
      (Vagyis inkább fordítva )
      Szerintem is így lesz

      A testvérem sem volt még képes feldolgozni, hogy én nem járok be minden reggel dolgozni, és azt csinálok amit akarok, mert a pénzt máshogyan keresem. Ez itt sem lesz másképpen, de ha bizonyíték kell akkor azt fogom csinálni, hogy nyitok egy külön topicot, és mindent amit kötök, fel fogom oda tenni abban a pillanatban, lefotózva, hogy a kedves érdeklődők abban a pillanatban tudják követni a kötésnek a sorsát. Menedzselést is fel teszem. Bár kétlem, hogy sokan kíváncsiak lennének rá. Szerintem csak az a lényeg, hogy ne kerüljön ki senki sem a szürkeségből. És ettől olyan jó a tőzsde, senki sem tud alád tenni, sehogyan! Mivel minden ami kell hozzá ott van benned. Leszámítva a technikát persze, de az mára már annyira mobilis, hogy teljesen jó

        Tedd ki ide, ezt úgyis sokan nézik.
        És ahogy az első kötekedő jön, már abba is hagyhatod a "postolást".
        Engem érdekel mit csinálsz.
        Lehet hogy másokat is....

        Hozzászólás

        • Tomy eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
          Tedd ki ide, ezt úgyis sokan nézik.
          És ahogy az első kötekedő jön, már abba is hagyhatod a "postolást".
          Engem érdekel mit csinálsz.
          Lehet hogy másokat is....
          Szerintem majd ide írom, hogy mi a helyzet.

          Tőzsde Fórum > Nemzetközi piacok > Tengerentúli tőzsde

          Bár nem tudom, hogy mennyire szabályos, beírni, hogy AXP long *** stop *** célár ***...

          Ha érted mire gondolok. Nem akarok én senkinek sem tenni semmilyen ajánlatot sem befektetésre.

            Ez lenne szerintem valahol a fórum célja, hogy a felhasználói tanuljanak egymástól.

            Hozzászólás

            • ChyberBoB eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
              Szerintem majd ide írom, hogy mi a helyzet.

              Tőzsde Fórum > Nemzetközi piacok > Tengerentúli tőzsde

              Bár nem tudom, hogy mennyire szabályos, beírni, hogy AXP long *** stop *** célár ***...

              Ha érted mire gondolok. Nem akarok én senkinek sem tenni semmilyen ajánlatot sem befektetésre.
              Ha a forexegyetemes stratégiát használod, akkor miért nem ide? Én saját stratégiám szerint kereskedek, de aki ezzel, annak éppen ez hiányzik: a gyakorlat.

              Hozzászólás

              • Én is tanultam itt, sokmindent kipróbáltam, de végül oda jutottam, gyakorlatilag ezt a fajta tradelési stílust képviselem saját szabályokkal megtoldva. Nagyszerűsége az egyszerűségben rejlik, bár az elemzés részét máshogyan csinálom.

                Hozzászólás

                • nevető3dick eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                  Ha a forexegyetemes stratégiát használod, akkor miért nem ide? Én saját stratégiám szerint kereskedek, de aki ezzel, annak éppen ez hiányzik: a gyakorlat.
                  Egyéni stratégiám van mint mindenkinek, szerintem nincsen két egyforma stratégia, mivel mindenkinek más meggyőződései, dogmái, vagy hitrendszere van a tőzsdén, és azokkal kereskedik. A meggyőződések évek alatt alakulnak ki.
                  A meggyőződéseim alapján állítottam össze a stratégiámat, olyan iskolákban látott kereskedési rendszerek segítségével, amiket elvégeztem. Tulajdonképen mindenhonnan szedtem valamit és abból kiválasztottam azokat az elemeket amiket kényelmesen megvalósítok. Egyszerűbben mondva, úgy állítottam össze a rendszeremet, hogy kényelmesen tudjam működtetni, ne okozzon feszültséget egyetlen része sem, így semmi nem megy a rendszerem eredményességének a rovására érzelmi okokból.

                  Szerintem ez a lényege a sikeres kereskedésnek.

                  Választottam egy egyszerű belépési jelzést ami minden érzelmet kizár, c.trend törésre szállok be, ez a P1 es szignál is lehet, bár mindenki másképpen húzza a trendvonalat, ez alól én sem vagyok kivétel.
                  Kilépésem úgy választottam ki, hogy egy demó számlán el kezdtem figyelni 5 különböző kiszállást és két féle menedzselési módszert ami őszesen 10 különböző eredményt ad. Ebből csináltam real timeba 300 darabot és megfigyeltem, hogy melyek azok a kiszállások amik a legeredményesebbek.
                  Ez bele került majd egy évembe. Ezt nyomom most élesben a SPY-al napon belül, miközben napon túl kereskedek részvényekkel, ami nem egy időigényes dolog, és majdnem passzív jövedelem.

                  Amúgy szerintem majdnem mindegy a termék, szinte mindenre rá lehet húzni a működő stratégiát.

                  Valójában nem Forexegyetemes a stratégia, viszont részben az is így nem tudom, hogy mennyire való ebbe a topicba.

                  Szerintem a legtöbb kezdőből a kitartás hiányzik. Egészen addig amíg minden új stratégiára rástartol valaki anélkül, hogy az előzőt teljes mértékben letesztelte volna, még az út elején já, akármennyi ideje is tanulja ezt a szakmát. Nekem mondhatnál bármilyen új lehetőséget, meghallgatnám, vagy itt a fórumon elolvasnám, utána működtetném a sajátomat Ezzel mindenki így van, ha már elkészült a rendszere.

                  Amit szerintem a kezdők nem tesznek meg, az a tudatos naplózás, amikor nem csak leírod, hogy mit kötöttél, hanem célod is van azzal, hogy leírod, szeretnél tudni belőle olyan adatokat amikre később alapozod a kockázatodat, a számládra és a mentális túrókepésségedre beállítva.

                  Amíg ezek nincsenek meg addig csak sodródik a tanuló és azt sem tudja, hogy hol a part.

                  Petiéknél olyan érzésem volt, hogy tudom a stratégiát amit oktatnak, mégis van valami furcsa érzésem, hogy valamit még homály fed, mintha valami még nem hangzott volna el, de vajon mi az? Ezen gondolkodtam évekig, aztán hoztam egy döntést és elengedtem minden iskola kezét, megalkottam a saját rendszeremet ledemóztam, működött és most élesben tolom ezerrel. Most a Petit is úgy hallgatom, hogy nem érdekel a rendszere, csakis a mentális támogatása, energiája, gondolkodásmódja, de a rendszer ami alapján be meg kiszáll, egyáltalán nem érdekel már.

                  Hát ez a hozzászólás sem lett rövidebb Remélem hasznos információkat osztottam meg veletek és segít benneteket haladni a célotok felé.

                  Hozzászólás

                  • ChyberBoB eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                    Petiéknél olyan érzésem volt, hogy tudom a stratégiát amit oktatnak, mégis van valami furcsa érzésem, hogy valamit még homály fed, mintha valami még nem hangzott volna el, de vajon mi az? Ezen gondolkodtam évekig, aztán hoztam egy döntést és elengedtem minden iskola kezét, megalkottam a saját rendszeremet ledemóztam, működött és most élesben tolom ezerrel. Most a Petit is úgy hallgatom, hogy nem érdekel a rendszere, csakis a mentális támogatása, energiája, gondolkodásmódja, de a rendszer ami alapján be meg kiszáll, egyáltalán nem érdekel már.
                    Mintha magamat hallanám Örülök, hogy más is végigjárta ezt az utat.

                    Annyi kérdésem van, hogy miért SPY-on nyomod, index (CFD-ken) szerintem jobb lenne a jutalékod?

                    Részvényeken én is kereskedtem, de a gapek miatt ráhagytam. Csak ritkán kötök ha valami nagyon jót látok.

                    Hozzászólás

                    • GP57 eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                      Mintha magamat hallanám Örülök, hogy más is végigjárta ezt az utat.

                      Annyi kérdésem van, hogy miért SPY-on nyomod, index (CFD-ken) szerintem jobb lenne a jutalékod?

                      Részvényeken én is kereskedtem, de a gapek miatt ráhagytam. Csak ritkán kötök ha valami nagyon jót látok.
                      CFD-vel soha nem kereskednék, valahogy olyan érzésem van mintha nem lenne valós minden adat. Még a broki ellen is kellene harcolnom. meg drága is szerintem.
                      SPY etfel egy kontraktnak, vagy lotnak a /CFD esetében/ megfelelő pozíció méret költsége 2 dollár körül van tokkal vonóval.
                      CFD-nél kb 0,25 pont a spread minimum és az 12,5 usd költséget jelent, S&P határidő CFD esetében, tény hogy nem kell annyi pénz hozzá, mint az ETF hez, de sokkal többe kerül.
                      Valójában csak ez a két problémám van vele.
                      Régebben nézegettem, hogy jobb lenne e, de úgy láttam, hogy nekem nem megfelelő. Bár szerintem sokan trédelik CFDvel.

                      Hozzászólás

                      • [QUOTE=ChyberBoB;30950]Szerintem is így lesz

                        Van jónéhány közös gondolatunk.
                        Várom a beírásaidat.
                        Szerintem myfxbook nélkül is kiderül, érdemes lesz-e figyelni a tapasztalataidra.

                        Hozzászólás

                        • ChyberBoB eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése

                          Petiéknél olyan érzésem volt, hogy tudom a stratégiát amit oktatnak, mégis van valami furcsa érzésem, hogy valamit még homály fed, mintha valami még nem hangzott volna el, de vajon mi az? Ezen gondolkodtam évekig, aztán hoztam egy döntést és elengedtem minden iskola kezét, megalkottam a saját rendszeremet ledemóztam, működött és most élesben tolom ezerrel. Most a Petit is úgy hallgatom, hogy nem érdekel a rendszere, csakis a mentális támogatása, energiája, gondolkodásmódja, de a rendszer ami alapján be meg kiszáll, egyáltalán nem érdekel már.

                          Hát ez a hozzászólás sem lett rövidebb Remélem hasznos információkat osztottam meg veletek és segít benneteket haladni a célotok felé.
                          A homály....

                          Magyarul elégedetlenség. Annak idején én kész receptet vártam, azaz stratégiát. Talán nem naívitás ennyi pénzért egy olyan 3 napos tanfolyam, ahol 1. nap a stratégia elmélete (és nem háromszög, sáv, pip stb. mutogatása), 2. nap élő számlán aktuális be- illetve -ha már ténylegesen kereskedik az oktató- már meglévő pozíciók további építése, kiszállás stb. 3. nap közös gyakorlás, kérdések, backtest...ehelyett: ezt neked kell eldönteni, ha ez neked megéri, ha te úgy látod, ha te így húzod. Az ár ehhez képest elég konkrét volt:-) Na mindegy. Ja és nincs semmi titok, mindent elmondtunk, de akkor miért nem lehetett az oktató saját stratégiáját pontról pontra kinyomtatva elénk tenni? Majd én azt eldöntöm, hogy az nálam működik-e vagy nem, tudom-e másolni egy az egyben-e vagy nem...nagy vonalakban a stratégia a neten összerakható, de éppen a finomságok hiányoztak. Mert van, ami traderfüggő, de van, ami statisztika....

                          "Az én rendszerem elvárt értéke 0,2
                          Ez azt jelenti, hogy 100 tréd után, ha a piac is úgy akarja, akkor 1%os kockázati szint mellett 20%ot tudok összekapálni.
                          Ez lehet, hogy 3 hónap, de az is lehet, hogy csak 1. Ez is a piactól függ, nem attól, hogy H1ről le megyek M5-re és akkor hamarabb meg lesz a 100 tréd."

                          Ha ez megélhetés, akkor azért kell valami "puffernek" lenni, hogy ez a kiszámíthatatlanság, a kiszámítható havi fix fentartási költségeket fedezze.(?) Ez a része annyira mégsem "szabadság".

                          Hozzászólás

                          • nevető3dick eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                            A homály....

                            "Az én rendszerem elvárt értéke 0,2
                            Ez azt jelenti, hogy 100 tréd után, ha a piac is úgy akarja, akkor 1%os kockázati szint mellett 20%ot tudok összekapálni.
                            Ez lehet, hogy 3 hónap, de az is lehet, hogy csak 1. Ez is a piactól függ, nem attól, hogy H1ről le megyek M5-re és akkor hamarabb meg lesz a 100 tréd."

                            Ha ez megélhetés, akkor azért kell valami "puffernek" lenni, hogy ez a kiszámíthatatlanság, a kiszámítható havi fix fentartási költségeket fedezze.(?) Ez a része annyira mégsem "szabadság".
                            Milyen pufferre gondolsz?

                            Sok kezdő azt hiszi, hogy egy 500usd-s számlával meg tud élni a forexből, vagy akármi másból. Véleményem szerint ez önbecsapás. 500 dollárból egy kezdő csak akkor tud komoly pénzt keresni, ha szerencséje van, de a nagy nyerőt akkor sem tudja feldolgozni, ebben biztos vagyok, főleg ha se hitrendszere se kereskedési stratégiája nincsen. Így már akkor halott volt az elképzelés amikor még meg sem született...

                            Már haladóbb szint ha eljutsz oda, hogy tudod mennyi kell neked havonta a tőzsdéből, és ehhez méretezed a számládat.
                            Ha neked kell havi egy misi a rendszered elvárt értéke 0,2 és kb 50 tréded van havonta, akkor egyszerű matekkal ki tudod számolni, hogy mekkora számlára van szükséged.
                            10 milliós számla kell neked. Végtelenül egyszerű.

                            havi egy millió abból, amit imádsz csinálni, szerintem szabadság.

                            Az összeget a példa kedvéért írtam, hogy jobban megértsd ami szerintem lényeges.

                            Hozzászólás

                            • kmisi eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                              ChyberBoB eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                              Szerintem is így lesz

                              Van jónéhány közös gondolatunk.
                              Várom a beírásaidat.
                              Szerintem myfxbook nélkül is kiderül, érdemes lesz-e figyelni a tapasztalataidra.
                              Azt szeretnéd nézni, hogy miket kötök, hogyan menedzselem és mi lesz az eredménye mondjuk 100 tréd után?

                              Gondolom azt mindenki tudja itt, hogy nem kettő kereskedésből lesz luxusvillája vagy akármilye..

                              Szívesen közzé teszem, de már előre látom, hogy mi lesz

                              Ezt miért itt kötötted be? miért ide tetted a stopot, miért így húzod a c.trendet.

                              Valaki bevállalná ezt? Te meg tennéd? Szükséged van arra, hogy kövessen bárki is? Véleményem szerint nincsen.

                              Ha akarod, akkor át küldöm neked privibe, de nem fogok ide napi 2-3 kötést felírni, mert semmi értelme. Vagy átküldöm neked a kereskedési naplómat, és leellenőrizheted, hogy mikor mit kötöttem.

                              Én úgy gondolom, hogy ez nem lényeges, hogy miket kötök, inkább a gondolkodásmód a lényeges, és az, hogy milyen mentális tréning van a háttérben, vagy hogy a tanfolyamokon kívül honnan származik az az alkalmazott tudás aminek a mellékterméke a pénz.
                              Bár a pszichológia nem sok mindenkit érdekel. Pedig a személyiséged feltérképezése és az érzelmeid visszajelzéseinek a megfejtése a kulcs ebben a szakmában, nem egy kötéslista, ami neked lehet, hogy nem is mond semmit.

                              Hozzászólás

                              • nevető3dick eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                                A homály....

                                Magyarul elégedetlenség. Annak idején én kész receptet vártam, azaz stratégiát. Talán nem naívitás ennyi pénzért egy olyan 3 napos tanfolyam, ahol 1. nap a stratégia elmélete (és nem háromszög, sáv, pip stb. mutogatása), 2. nap élő számlán aktuális be- illetve -ha már ténylegesen kereskedik az oktató- már meglévő pozíciók további építése, kiszállás stb. 3. nap közös gyakorlás, kérdések, backtest...ehelyett: ezt neked kell eldönteni, ha ez neked megéri, ha te úgy látod, ha te így húzod. Az ár ehhez képest elég konkrét volt:-) Na mindegy. Ja és nincs semmi titok, mindent elmondtunk, de akkor miért nem lehetett az oktató saját stratégiáját pontról pontra kinyomtatva elénk tenni? Majd én azt eldöntöm, hogy az nálam működik-e vagy nem, tudom-e másolni egy az egyben-e vagy nem...nagy vonalakban a stratégia a neten összerakható, de éppen a finomságok hiányoztak. Mert van, ami traderfüggő, de van, ami statisztika....

                                "Az én rendszerem elvárt értéke 0,2
                                Ez azt jelenti, hogy 100 tréd után, ha a piac is úgy akarja, akkor 1%os kockázati szint mellett 20%ot tudok összekapálni.
                                Ez lehet, hogy 3 hónap, de az is lehet, hogy csak 1. Ez is a piactól függ, nem attól, hogy H1ről le megyek M5-re és akkor hamarabb meg lesz a 100 tréd."

                                Ha ez megélhetés, akkor azért kell valami "puffernek" lenni, hogy ez a kiszámíthatatlanság, a kiszámítható havi fix fentartási költségeket fedezze.(?) Ez a része annyira mégsem "szabadság".
                                Hát én körülbelül 60 stratégiát készítettem már,és ezt így mindet el lehetne akkor adni :
                                Ha te jónak látod,akkor ott az jel,ha nem akkor nem,ha úgyérzed kötöd,ha nem kötöd úgy is jó,de akkor azért nincs eredmény mert nem kötötted,ha meg bekötötted akkor azért nincs, mert rosszul láttad!
                                Ezt komolyan mondjátok,hogy ez így megy?
                                Enyém a galaxis leggyorsabb hajója!

                                Hozzászólás

                                Working...
                                X